A legrosszabb demokrácia is jobb, mint a legjobb diktatúra. Még akkor is, ha tudjuk, jó diktatúrák is vannak. Illetve nem is jók, hanem jóságosak. Amelyekben egy bölcs, és igazságos vezér mondja meg, hogy kinek van igaza. Mert ő mindig tudja - soha nem téved, és mindenkinek mindig jót akar.Mindenkiről tudja, hogy mire van szüksége – és ha az illető jól viselkedik, meg is kap mindent: lakást, (két gyereket kell ígérni), autót (nyolc év várakozással), telefont (ha lesz vonal, átlagosan tízenöt év alatt).
„Lájtosabb” esetben nem is muszáj jól viselkedni – elég az is, ha nem vagyunk rosszak.
Az igazi bölcs vezér valójában egy királynak öltözött demokrata. Egy mi közülünk – első az egyenlők között. Ő is úgy él, mint mi, éppen csak egy kicsit másképp. Neki is vannak kedvenc szabadidős elfoglaltságai: ő szeret vadászni és mi is szeretnénk. Csak sajnos nekünk erre nincs időnk, meg ahol lakunk, a panelben, viszonylag kevés az egy főre eső vadásztársaság.
Egy jóságos diktatúrában – éltünk már ilyenben – könnyű demokratának lenni. Demokráciában, ahol a miénkétől eltérő vélemények is előfordulnak, jóval nehezebb.
Itt van például Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke. Éger doktor komoly ember, komoly helyeken komoly témákban szokott megszólalni. Éger doktor demokrata - nála nagyobb demokratát talán még is nem hordott hátán a Föld. Legutóbb egy szakszervezeti demonstráción volt szerencsénk hallani érces – ám annál maradandóbb – hangját. Politikamentes tüntetésen szónokolt az elnök úr, szigorúan szakmai alapon szerveződve – távol minden sanda hatalmi szándéktól. Éger úr az akkor még csak tervezett, azóta az országgyűlés által elfogadott törvény ellen beszélt a megjelentek előtt.
Az, hogy egy tervezett törvénnyel, intézkedéssel ne értsen egyet, szíve joga. Ha jól emlékszem, erről szól a demokrácia – hogy mindenki azt gondoljon, és azt mondjon, amit jónak lát. Ami a meggyőződése, amiről azt hiszi, hogy a hazát és a haladást szolgálja, mindnyájunk boldogulását.
Éger úr azonban kissé túlment a véleménynyilvánításon. Számon kérünk minden gombnyomást, utalt a parlamenti szavazásra Éger. Tudni fogjuk, ki szavazott igennel, és azt is, hogy ki nemmel.
Szép, demokratikus megfogalmazás, és még az is csak egy kicsit rondít rajta, hogy kilóg alóla a diktatórikus lóláb. Úgy hangzik, mintha Égeréknek valahol lenne egy nagyon demokratikus központjuk, ahol mindenkiről mindent számon tartanak. Tudják, ki az, aki jól viselkedik, és arról is értesülnek, ha valaki nem. Ily módon tudják, hogy ki az, aki jutalmat, és ki az, aki büntetést érdemel. Égerék nem felejtenek - aki ma hibázik, holnap joggal számíthat arra, hogy nem a mennybe, hanem a pokolra kerül. Erről majd Éger úrék gondoskodnak.
Éger István nem az egyedüli, aki ebben a mostani jelmezes karneválban demokratának öltözött. Említhetnénk az örök és megbonthatatlan szakszervezeti vezért. Gaskó Istvánt, aki nem fehér köpenyben, hanem fehér gallérban, munkásarisztokráciának maszkírozva képviseli a dolgozókat. Az ő nevükben beszél, szervezkedik.
Értük fenyeget, nem ellenük.
Ő is igazi demokrata, valóságos néptribün - ha ma lenne a Tanácsköztársaság, biztosan tudná, hol lenne a helye.
Gaskó úr demokrácia-felfogásába sok minden belefér. Az speciel nem, hogy vannak olyanok, akiknek más a véleményük, mint neki, de sok minden más igen. A legfontosabb, hogy a megtévedteket, az ingadozókat jó útra kell téríteni. Ha nem megy szép szóval, rábeszéléssel, akkor nincs más hátra, marad a megfélemlítés. Nincs nagyon kedvére ez a módszer Gaskó úrnak, távol állnak tőle ezek a módszerek, jobban örülne, ha a fogolyból szép szóval is ki lehetne szedni a nekünk tetsző vallomást. De hát mit tegyünk, ha az igazságot másként nem lehet demokratikus módon érvényre juttatni, és nem marad más, mint a szelíd erőszak. Abba még nem halt bele senki, ha a háza előtt tüntetnek, és azt követelik, hogy takarodjon. Meg hogy hazaáruló gazembernek nevezik, aki nem jutalmat, hanem kötelet érdemel.
És, pestiesen szólva, attól sem lett még senkinek gyereke, hogy az illető fenyegető sms-eket kapott a telefonjára. Vannak ennél kétségkívül félelmetesebb módszerek is, amelyekhez képest egy-két sms tényleg nem a világ. Egy Molotov koktél például nagyobbat szól, igaz, kissé feltűnő, és sok vele a macera.
Nem azt mondom, hogy Éger és Gaskó urak, vagy munkatársaik szerveznék a kormánypárti képviselőket fenyegető telefonos megmozdulásokat. Hogy tőlük jöttek az sms-ek, a gyalázatos táblák, a vállalhatatlan feliratokkal. Ők csak tudomásul vették ezeket, és eszükbe sem jutott, hogy szóljanak.
A mi kis demokratáink most nem értik, mi van: a parlamentben simán átment az egészségbiztosításról szóló törvény – jóval könnyebben, mint amire számítani lehetett. Pedig ők - a maguk módján - mindent elkövettek. Üzentek és fenyegettek, nyomást gyakoroltak és félelmet keltettek.
Amiből világosan látszik, hogy halványlila segédfogalmuk sincs a demokrácia lényegéről. Persze, hogyan is volna - soha életükben nem voltak még demokraták.
Föld S. Péter írása