Eldőlt a második és a harmadik bástya. A regionális szervek kialakításának folyamatában két újabb fontos intézmény központja nem Debrecenben lesz. A munkaügyi hivatal és az APEH regionális centruma a hírek szerint jövőre már a szabolcsi megyeszékhely. Debrecen háttérbe szorulása ebben a küzdelemben egyre szembetűnőbb.
Az első csata elvesztését még lehetett indokolni szakmai érvekkel. Az ÁNTSZ átszervezésénél még rá lehetett mutatni arra is, hogy a szakembereket itt képzik, Debrecenben illetve Nyíregyházán.
„Micsoda baromság Szolnokra vinni a központot”- fogalmazott kissé sarkosan a város egyik vezetője minap egy sajtótájékoztatón.
Az APEH központ ügyében várható volt a hajdú-bihari megyeszékhely veresége. Ha a pénzügyminiszter szabolcsi, az APEH elnöke korábban a szabolcsi igazgatóságot vezette, s a szabolcsiak évek óta híresek az arról, hogy a megye érdekében még a pártbéli ellenérzéseket is képesek félretenni, az már a nem beavatottak előtt is világossá tette a centrum Nyíregyházára való költözését. Különösen az után, hogy a hajdú-bihari kormánypárti politikusok lobbizásának következtében, korábban, az adóhivatal hajdú-bihari vezetőit kirúgták, de a magukat lokálpatriótának mondó pártvezetők figyelme, hatalma, előrelátása nagyjából eddig terjedt….
A munkaügyi központ regionális centrumának elkerülése már súlyos vereség. Szabolcsban a munkanélküliség évtizedek óta lényegesen magasabb, mint Hajdú-Biharban, így ezer és egy szakmai érve lehet majd annak, miért is kell több pénz oda, s miért jut majd kevesebb ide.
A konkrét ügyeken túlmenően lehetetlen nem észrevenni, hogy a három fontos intézmény máshová kerülése világosan kirajzolja: az MSZP megyei korifeusainak lobbizó képessége igen gyenge. Most üt vissza igazán a szocialisták berkein belül lefolytatott, évekig dúló pozícióharc, s ehhez a FIDESZ mosolygó segédkezése.
A következmények között nemcsak az utcára kerülő közalkalmazottak és köztisztviselők százait kell említenünk, de a város régiócentrumi szerepének számottevő csökkenését is. Hiába ugyanis a nagyobb lakosságarány, az itt meglévő s másutt hiányzó egyetem, ha a hatalmi centrumok másutt vannak, az ott főzött feketelevest itt isszuk meg, mindannyian, korra, nemre és pártállásra való tekintet nélkül.
Hajdu István