Nem jó október 23-án tévét nézni, mert többnyire hiteltelen filmeket sugároznak. Kisgyerek voltam 1956-ban, de már vannak róla élményeim. Filmjeink a töredékét sem adják vissza ama két hétnek, amely ha nem rengette is meg, de megrendítette a világot. A hiteltelenségnek két oka van, az egyik következik a másikból.
A régi rendszerben a tömegkommunikáció azt sugallta, hogy ami ötvenhatban történt, ellenforradalom volt, annak minden szörnyűségével.
A rendszerváltás óta pedig azt szuggerálják belénk, hogy forradalom volt, annak minden nagyszerűségével. Ami az 1990 előtti megközelítésekben ördöginek hatott, az 1990 után angyalinak rémlik. Pedig „csak” emberek éltek, éreztek és cselekedtek 1956-ban. Mindez onnan jutott eszembe, hogy a TV2 bemutatta A Cég című háromrészes sorozatot, a CIA regényét.
A filmet a két Scott-fivér jegyezte, Ridley és Tony, akik a hollywoodi élvonalhoz tartoznak, és a kommerszen belül az igényességet képviselik. A mintegy hatórás cselekményből körülbelül egyórányit a magyar ötvenhatnak szenteltek. És a sok szegényes kiállítású, így vagy úgy egyoldalú freskó után az amerikai filmesek jóvoltából végre erőteljes vonásokkal megrajzolt képet kaptunk az október 23-át követő napokról.
Az egészben az a meglepő, hogy a látottak nem árnyaltságukkal emelkedtek a magyar filmek átlaga fölé, hanem az egyértelműségükkel. A Köztársaság-téren történtek ábrázolásáról bizonyára késhegyig menő vita lesz a sajtóban, én inkább másik példát említenék. A hősnő az ÁVH fogságába esik, és a drabális termetű kihallgatónő azzal szórakozik, hogy a testén oltja el a cigarettáját. Majd október végén a fogolyt kiszabadítják a felkelők, és az udvarra kísérik, ahol már felsorakoztatták a reszkető foglárokat. Nos, az úri hölgy nem finomkodik, hanem puskát kér, és lelövi a kihallgatóját. Szemet szemért, számára ezt diktálja az események logikája.
Lehet rajta fintorogni, hogy ez bizony a fennálló állam megdöntésére irányuló kísérlet volt, másfelől pedig azt fejtegetni, hogy ilyesmivel egy forradalmár nem piszkította be a kezét. A köznyelv azonban népítéletnek nevezi a jelenséget. A CIA-regény szálai elkanyarodtak, ám ez mit sem változtat a lényegen. Azon, hogy a két Scott nem sajnálta a pénzt és a történelmi hitelességet a budapesti epizódra. 1956 ábrázolásából példát mutattak a pénzben szűkölködő és pátoszban bővelkedő magyar filmeseknek.
Zöldi László
Forrás:www.klubhalo