A magyar gazdaság idei növekedése a tavalyihoz és a régió más országaihoz képest is lassú, bár a második fél évben némi gyorsulás valószínű - közölte a GKI Gazdaságkutató. Az elemzés szerint a belső és külső egyensúly számszerűen nagyon kedvező, az infláció szinte megszűnt.
A magyar gazdaság 2016 első fél évében 1,7 százalékkal növekedett a 2015 első fél évi 3,1 százalékkal szemben, az EU-ban használt statisztika szerint a GDP első fél évi növekedése 1,2 százalék..
A második negyedévi növekedés érezhetően magasabb volt az első negyedévinél, és további gyorsulás valószínű, ugyanakkor rendkívül valószínűtlen a kormány által várt 2,5 százalékos, és különösen az MNB által prognosztizált 2,8 százalékos idei növekedés elérése.
A GKI egyelőre nem változtat 2 százalékos idei növekedési előrejelzésén, de az ennél kisebb ütemnek nagyobb a valószínűsége, mint a magasabbnak.
Elemzésük szerint az első fél évi magyar növekedés nemcsak a regionális versenytársak többségétől maradt el - a lengyel dinamika 2,8 százalék, a szlovák 3,7 százalék, a román 5 százalék volt - de az EU átlagát, az 1,8 százalékot sem érte el.
Az ipari termelés az első fél évben 2,3 százalékkal haladta meg a tavalyit, a termelés szintje júniusban alig volt nagyobb a tavaly decemberinél. Az építőipari termelés első fél évi zuhanása több mint 25 százalékos, áprilistól kezdve azonban az előző hónaphoz képest már növekedés volt tapasztalható. A második félévben mindkét ágazatban az első félévinél kedvezőbb teljesítmény várható - közölte a GKI.
A kiskereskedelmi forgalom több mint 5 százalékkal emelkedett, év egészében is hasonló ütem várható.
Az export euróban számolva az első fél évben 2 százalékponttal gyorsabban bővült az importnál. A cserearányok az első öt hónapban 2,5 százalékkal javultak, az év hátralevő részében azonban ennél kisebb javulás valószínű a tavalyi világpiaci energiaár-esés bázisba kerülése miatt.
A bruttó keresetek az idei első fél évben 6 százalékkal, a reálkeresetek 7,5 százalékkal emelkedtek. A közfoglalkoztatottakat nem számítva a versenyszférában mintegy 7 százalékkal, a költségvetési szektorban 12 százalékkal nőtt a reálkereset. Az első hét hónapban az árszínvonal gyakorlatilag nem változott, éves átlagban 0,5 százalék körüli áremelkedés, 7 százalék közeli reálkereset-emelkedés valószínű az elemzés alapján. Mindez az első negyedévi 4 százalékos fogyasztásbővülés gyorsulását is elképzelhetővé teszi a GKI szerint.
A GKI elemzésében kiemelte: az elmúlt hónapokban a gazdaságpolitikában csendes egyensúlyrontó változás kezdődött. A kormány a számszerűen kedvező év eleji adatok alapján júniusban módosította a 2016. évi költségvetést, mintegy 500 milliárd forintot osztva szét, őszre pedig egy gazdaságélénkítő csomagot ígér, és kényszerű kiadásai is lesznek, például a kórházak újratermelődő adósságállománya miatt.
Ezért, bár az államháztartási hiány az első hét hónapban még nagyon kedvező, 2016-ban a tervezett 2 százaléknál magasabb, 2,3 százalékos deficit valószínű. A GDP-arányos államadósságban a GKI csak szerény csökkenésre, 75 százalék körüli év végi értékre számít, mivel az új EU-pályázatok gyorsított beindításához szükséges költségvetési megelőlegezést csak részben tudja ellensúlyozni a földárverési bevételek adósságcsökkentésre tervezett fordítása, a GDP pedig elmarad a kormányzat által prognosztizálttól - közölte a GKI Gazdaságkutató.