Erőszak, gyilkosság, bűntettek, nyomozás, majd sikeres zárása egy amúgy igen elveszettnek tűnt esetnek. Természetesen a jók mindig győzedelmeskednek, a rosszak pedig elnyerik méltó büntetésüket. Nagy közhelyparádé, mégis „kajálja” a nép, s a magyar emberek ezreit, sőt százezreit, ha nem millióit képesek a televízió elé ragasztani az ötletesebbnél ötletesebb bűnügyi sorozatokkal a nagy tévés tudorok.
Az amerikai filmgyár felfigyelt a műfajban rejlő lehetőségekre, s immáron futószalagon gyártja a legkülönfélébb rablóból-pandúr szériákat, ám azzal a veszéllyel nem számolnak, hogy előbb vagy utóbb az unásig kényeztetett nézősereg lázadni kezd. Az egymással már-már a pengeváltásig viszálykodó két magyar kereskedelmi csatorna számára ez korántsem ilyen egyértelmű. A telefonos pénzesőt is egy időpontban közvetítik, nem is beszélve az elmemérgező latinos temperamentummal felvértezett szappanoperácskák magyar reinkarnációiról, úgy a legújabb nyomozóirodák, ügyosztályok és törvényszéki bonctermek is egymás orra alá dörgölik: látod én voltam az ügyesebb, az én gyilkosom a tuti – persze teszik mindezt egyidőben, így a kiszolgáltatott magyar nézőnek nincs választása. Vagy mégis?
Ezt az aktivitást, mondhatni kínálatot azonban (talán) nem mindenki szereti, hiszen lát elég erőszakot akár a háza előtt is, amit persze nem göngyölítenek fel olyan stílusosan, mint az ezekben az „alkotásokban” ténykedő főhősök. Ennyire szeretjük látni az erőszakot, vagy a bűn felszámolása iránti vágyaink elégülnek ki ezekben a sorozatokban óránként legalább egyszer?
Az éppen aktuális bűnügyi szériák minden bizonnyal aranykorukat élik, hiszen a legújabb, hazánkba bekérezkedő sorozatok egytől egyig brutálisan elkövetett gyilkosságokról árulkodnak, nem kis fejtörést okozva ezekben a – némely esetben díjnyertes alkotásokban –
szorgoskodó szakértőknek, akik egyébként vagy doktorok, vagy valamilyen behatárolhatatlan tudományág értő géniuszai. Olyannyira zseniálisak ők, hogy egy szimpla, ám mégis kreatív gyilkosságot nekik, szupermeneknek nem esik különösebben nehezükre megoldani. Legyen akár vak, akár természetfeletti tehetség. S persze a „happyend” sem maradhat el a végéről, miközben a néző, franciaágyán heverészve némán örvendezik, s alig várja, hogy holnap este ismét megöljenek valakit.
Persze a leglehetetlenebb szituációk, amik állítólag valóságosak is lehetnek (higgyük el), szinte teljesen természetes a már megrontott emberi agynak. Egy miniszoknyában és éppen a fodrász szalonból kitipegő női alak hirtelen felharsan: LE VAN TARTÓZTATVA – szigorú, egyébként nagyon meggyőző tekintete hangsúlyozza: ő bizony nem nő, hanem egy „gyilkosfaló igazságtevő”. A néző hisz neki, s elégedetten dől hátra: na, ez majd jól megmondja nekik.
Van ennek egyáltalán valami értelme? Izgalom, feszültség, történet, fordulatok – élet?
Ilyen volna a valóság, vagy csak azt akarják, hogy ilyen legyen, még kegyetlenebb? Történnek gyilkosságok, erőszakos tettlegességek a valóságban is bőven, de ebből divatot kell csinálni, buzdítani, indulatokat gerjeszteni. A televízióban eluralkodó erőszak noha nagyon népszerű, immáron mindennapossá válik. Persze ez csak mozi, ám sokaknak valóság is lehet, s kárukra nem biztos, hogy illő divatot kiáltani. A divat csillaga azonban előbb vagy utóbb veszít fényességéből, majd teljesen kialszik. Ügy lezárva.
Bögre Zoltán