Megszólalt a mi elnökünk.
Már nagyon vártuk, hogy mondjon valamit, és most örül a szívünk: nem volt hiábavaló a várakozás. Nem csalódtunk, bár lehetett volna szebben.(Kis lovag, más-más hangnemben, így ni, hallja csak…)
Felemelőbben, nagyobb átéléssel, több katarzissal. Kicsit olyan volt, amit a mi elnökünk mondott, mint amikor egy hosszú idő óta sóvárgott szerelemnél kiderül, hogy a várakozás gyönyörűségesebb volt, mint a beteljesülés.
De azért mégiscsak jó, hogy végre mondott valamit a mi elnökünk. Olyan volt nekünk, amit mondott, mint a szex: ami, tudjuk, ha jó, akkor nagyon jó – de ha nem jó, egy kicsit akkor is jó.
Egy kicsit azért jó volt, amit a mi elnökünk mondott nekünk.
Azt mondta a mi elnökünk, hogy ő nem szereti a szélsőségeket. De, hogy ne értsük félre, rögtön hozzátette: azokat sem kedveli, akik a szélsőségeket emlegetik. Mert aki a veszélyről beszél, mondta a mi elnökünk, az növeli a félelmet.
Önmagáról is beszélt a mi elnökünk. Elmondta, hogy idáig miért nem mondott semmit. Neki, mondta a mi elnökünk, nem az a dolga, hogy beleszóljon olyan ügyekbe, amelyekbe nem szokott beleszólni. A mi elnökünknek, mondta, nem akkor kell megszólalnia, amikor másoknak - az ő megszólalásait más, a miénkénél magasabb szempontok vezérlik.
Ami egyébként messzemenően érthető. A mi elnökünk messze lakik, fenn a Várban, magasan fölöttünk.
Magasan van, és ha kitárja az ablakát, messzire ellát.
Jó lenne, persze, ha közelre is látna, mert mi, akiket látnia kellene, állampolgárok, közel vagyunk. Nem ott, ahol a horizont van, és még nem is arrafelé, amerre a távlatok.
Kis, közeli emberkék vagyunk mi állampolgárok, köznapi tekintet kell ahhoz, hogy valaki bennünket észrevegyen. De a mi elnökünk közelre nem szívesen tekint – nem jó közelre nézni, mert ott általában mindenféle kellemetlenségek történnek. Például, a harmincas évek silány jelmezeit idéző maskarákban operett-fasiszták masíroznak. Szerencsére a mi elnökünk nem kedveli őket – még belegondolni is rossz, mi lenne, ha odalenne értük.
A mi elnökünk az Árpádsávos zászlókat sem kedveli. Nem a lobogóval, mint olyannal van baja a mi elnökünknek. Azzal senkinek nem lenne baja. Csak hát, bizonyos történelmi előzmények miatt, néhány százezernyi polgártársunkat félelemmel töltik el ezek a zászlók. Nem azért félnek tőlük, mintha csúnyák és félelmetesek lennének, hanem azért, mert e zászlók árnyékában hatvanegynéhány évvel ezelőtt csúnya és félelmetes dolgok történtek.
De van abban jó is, hogy a mi elnökünk magasan van.
A magaslesről, tudjuk, mindent jobban látni.
Messzelátó is kellene persze, miszerint távcső. Merthogy ennek hiányában mi, akik nem vagyunk magasan, sőt, ellenkezőleg, idelent mozgunk, nem embereknek, hanem piciny kis pontoknak látszunk csupán. És a mi elnökünknek, ezt bárki beláthatja, nem az a dolga, hogy kicsiny kis pontok ügyeivel foglalkozzon.
A mi elnökünknek az a természetes állapota, hogy odafent van. Olyan magasságokban leledzik, ahova mi, lenti lakók, csak nagyritkán jutunk el.
Leginkább akkor, amikor turistaként tekintjük meg a Várat.
Vagy amikor, állampolgári jogainkkal élve, tüntetünk. Olyan zászlókkal és rekvizitekkel, amelyeket a mi elnökünk nem kedvel. Ezek a mi elnökünk által nem kedvelt zászlók és jelképek zavarják a mi elnökünket, ám ő mégsem tesz ellenük, mert a mi elnökünk nem egy elnyomó, despota kényúr, aki csak azt viseli el, ami neki tetszik.
A mi elnökünk demokrata, ezért, mint mondta, kérni fogja a rendőrséget, hogy ne zárják őt el azoktól, akiket ő egyáltalán nem kedvel.
Nem csupán az aljas jelképek, de a zsákban futó versenyek is idegenek tőle. Ezért, mint mondta, nem is rendez ilyen versenyeket.
Amit, valljuk meg, csak helyeselni tudunk. Nem ez a dolga a mi elnökünknek, sőt! Van neki dolga e nélkül is - itt van mindjárt a nemzet egysége, a felett is illene őrködni valakinek.
Nem kicsit, nagyon.
Magasan jár a mi elnökünk, olyan messzeségekben tőlünk, ahol tán még a madár sem jár.
Ha csak szárnyalna, akár el is tévedhetne.
De ő, hál’ istennek, eltévedhetetlen.
Tudjuk: ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj…
Föld S. Péter