A The Daily Telegraph című konzervatív brit napilap szerint bejelentésével Orbán Viktor miniszterelnök "példátlan kihívást intézett Brüsszel fennhatósága ellen". Az Európai Unió tagállamaira jogilag kötelező erővel bírnak az EU miniszteri tanácsának döntései, és nincs precedens arra, hogy valamely tagország népszavazásra bocsátott volna egy ilyen döntést.
A cikk szerint az EU vezetői tartanak attól, hogy a brit EU-tagságról David Cameron miniszterelnök által kiírt referendum "népszavazási járványt" szabadított el, és a tagországok referendumokkal igyekeznek majd engedményeket elérni Brüsszelnél.
A Financial Times megállapítása szerint a kvótaügyben hozott EU-döntés jogilag kötelező erejű Magyarországra is, de Brüsszelnek a gyakorlatban kevés közvetlen eszköze van a kezdeményezés betartatására, ha Budapest ellenáll. A londoni gazdasági napilap szerint Orbán Viktor a migrációval szembeni keményvonalas ellenállást tette harmadik hivatali időszakának fő tematikájává, és tavaly ez mentette meg pártját a hazai támogatottság visszaesésétől.
http://www.ft.com/cms/s/0/06d7c59e-dafb-11e5-98fd-06d75973fe09.html#axzz41AktO2zt
Az ARD német közszolgálati televízió tagesschau.de című hírportálja Egy ilyen EU-ra nincs szüksége senkinek címmel közölte Ralph Sina kommentárját, aki kiemelte: Európa "elsáncolja magát szögesdrót és népszavazások mögé", és a "menekültellenes koalíció, mindenekelőtt Magyarország és Ausztria megmutatja, milyen a gátlástalan menekültpolitika". A kommentátor egyebek közt hozzátette, hogy amennyiben "Orbán példája iskolát teremt, az EU menekültpolitikájáról nem brüsszeli csúcstalálkozókon döntenek majd, hanem populista nemzetállami népszavazásokon".
https://www.tagesschau.de/kommentar/ungarn-referendum-101.html
A Spiegel Online liberális német hírportál Orbán fellázítja Magyarországot címmel közölte Keno Verseck írását, aki kiemelte: a miniszterelnök "ügyes manővert" hajt végre, amellyel eltereli a figyelmet a belpolitikai gondokról és jelentős nyomás alá helyezi az EU-t. Hozzátette: a népszavazás valószínűleg sikeres lesz Orbán számára: a felmérések szerint a választók nagy többsége támogatja menekültpolitikáját, és csak a részvételi arány miatt kell aggódnia.http://www.spiegel.de/politik/ausland/ungarn-warum-viktor-orban-ein-referendum-ueber-die-fluechtlingsquote-abhaelt-a-1079110.html
A Die Presse című osztrák konzervatív napilap elemzője, Boris Kálnoky úgy véli, "a jogi következményekkel nem bíró, de jelzésértékű népszavazás" sikere esetén Orbán "azt mondhatja Brüsszelben, hogy a kényszerkvóta az EU demokratikus alapértékeibe ütközik, legalábbis Magyarországon, hiszen a választók ott már ellene szavaztak". Kálnoky szerint a magyar kormányfő "ebben az értelemben szólított fel szerdán más országokat is arra, hogy tartsanak népszavazást a kérdésben".
Az Il Sole24Ore Magyarország, első migráns-ellenes referendum címmel kommentálta a bejelentést. Az olasz gazdasági napilap szerint, a "népakarat eredménye úgy tűnik, előre meg van írva": a népszavazásra bocsátott kérdés "megtévesztő", mivel a szavazót "olyan helyzetbe hozza, hogy válasza csakis egyfajta lehet". A szerző hozzátette: "Budapest nem tőrt, hanem szokása szerint kardot rántott elő, és civilizációs összecsapássá tette a kérdést", azt hangoztatva, hogy "az Uniónak nincsen joga újrarajzolni Európa kulturális és vallási identitását". A lap szerint a migrációs válság mélyebben "roncsolja" az Európai Uniót a 2009-es pénzügyi válságnál, és ahogyan akkor, most is a válaszok mindenekelőtt nemzeti szinten születnek "az európai megoldásokra várva".
A torinói La Stampa Orbán kihívásának nevezte a népszavazási kezdeményezést. A napilap úgy fogalmaz, "nem egyértelmű, hogy megtartják-e" a magyar népszavazást, de az "annak a dominó-hatásnak lehet a kezdete, amelytől Európában tartanak a Nagy Britanniának tett engedményeket követően".
A menekültelosztási kvóta ügyében bejelentett népszavazás veszélyes Európa számára - írja a Gazeta Wyborcza című lengyel baloldali liberális napilap. "Magyarországon rendkívül nagy a menekültek iránti ellenszenv, a népszavazás eredménye előre el van döntve" - véli az Orbán-kormányt rendszeresen bíráló szerző, Michal Kokot. Úgy látja: "a migránsellenes hangulatokra alapozó politikai tőkekovácsolás eme próbája katasztrófával végződhet", mivel a kelet-közép-európai országoknak a schengeni övezetből való kizárását vonhatja maga után. http://wyborcza.pl/1,75968,19674954,orban-gra-uchodzcami.html
"A kvótákról szóló referendummal Orbán újabb lövést adott le az Európai Unióval folytatott háborújában, amellyel kivezeti Magyarországot Schengenből" - vélekedett csütörtöki kommentárjában a Sme című, liberális szlovák napilap. A szerző, Peter Schutz a kommentárban rámutat: Magyarországra ugyan senki nem erőszakolhatja rá a menekülteket, de az ország kieshet abból a zónából, amely a szabályozott migrációt és a kvótaalapú elosztást közös politikájaként hirdeti meg. http://komentare.sme.sk/c/20103206/dalsim-vystrelkom-orbana-je-referendum-o-utecencoch.html?piano_d=1