Londoni elemzők: javulnak a magyar és a térségi növekedés kilátásai

Jegyzet - 2013-09-27

Javulnak az európai feltörekvő gazdaságok, köztük Magyarország növekedési kilátásai, bár a magyar gazdaság esetében a lendület egy része a költségvetési politika lazulásának keresletélénkítő hatásából ered, és a beruházások élénkülésében egyelőre az állam játssza a vezető szerepet - vélekedtek pénteken ismertetett új regionális előrejelzéseikben londoni pénzügyi elemzők.

    A City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja, a Barclays a globális felzárkózó térségről összeállított átfogó negyedéves prognózisában közölte, hogy az eddigi 0,5 százalékról 0,7 százalékra javította a magyar gazdaság idei növekedési ütemére adott becslését, 2014-re szóló előrejelzését ugyanakkor csaknem megkétszerezte: az általa eddig várt 1,1 százalékos bővülés helyett most már 2,0 százalékos GDP-növekedést vár Magyarországon jövőre.

    A Barclays londoni szakelemzői szerint a magyar gazdaság lendülete elsősorban az élénkülő euróövezeti növekedésből és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési hitelprogramjából ered. A ház közgazdászai megjegyezték ugyanakkor, hogy a beruházások második negyedévi növekedését kizárólag az állami beruházási aktivitás okozta, és a Barclays szerint nem biztos, hogy ez fenntartható.

    A cég elemzői kiemelik azt is, hogy a hazai össztermékhez mért beruházási ráta jelentősen, a 2008 előtti időszakra jellemző 24 százalékról 17 százalékra esett vissza. A Barclays londoni szakértőinek megítélése szerint ez azt jelenti, hogy a magyar gazdaságban ebben az időszakban összességében nem növekedett a produktív kapacitás.

    A Barclays elemzői közölték, hogy véleményük szerint - jóllehet az idei államháztartási hiány magasabb lesz a tavalyinál - a magyar kormány az idén is a GDP-érték 3 százaléka alatt tartja a deficitet, "elkerülendő a problémákat az EU-val". Nőttek ugyan a költségvetési kiadások, de ehhez bevételnövelő intézkedések is társultak - hangsúlyozzák pénteki értékelésükben a Barclays londoni szakértői.

    A City egyik legnagyobb pénzügyi-gazdasági elemzőháza, a Capital Economics pénteken ismertetett térségi előrejelzésében közölte, hogy az általa vizsgált legutóbbi aktivitási adatok az európai feltörekvő gazdaságok növekedésének folytatódására utalnak, és a tágabb értelemben vett térségen belül Közép-Európa - különösen Lengyelország - a növekedés éllovasa.

    A Capital Economics londoni közgazdászai közölték, hogy az általuk használt növekedéskövető mérési modell - GDP tracker - jelzése szerint a magyar hazai össztermék az idei harmadik negyedév elején, éves összevetésben 0,5 százalék körüli ütemben növekedhetett.

    A ház szerint a magyar gazdaságot jelenleg elsősorban az euróövezeti lendület segíti, de úgy tűnik, hogy most már a hazai kereslet is élénkül.

    A deficitadatok azonban arra is utalnak, hogy a kormány "lazított a költségvetési béklyón". Ez várhatóan tovább élénkíti a hazai keresletet, mindazonáltal azt is valószínűsíti, hogy az idei államháztartási cél nem teljesül - vélekedtek a Capital Economics londoni elemzői.

    A fiskális és monetáris keresletélénkítő intézkedések más nagy londoni házak szerint is egyre inkább megmutatkoznak a magyar gazdaság növekedési teljesítményén.

    A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni elemzőrészlegének (BofA Merrill Lynch Global Research) felzárkózó piacokkal foglalkozó közgazdászai, akik nemrégiben Budapesten tettek tájékozódó látogatást, tapasztalataikról befektetőknek összeállított, minap Londonban ismertetett elemzésükben megerősítették azt az előrejelzésüket, hogy a magyar gazdaság teljesítménye 2014-ben 2,6 százalékkal növekedhet.

    A cég szakértői elismerték, hogy ez messze meghaladja a londoni elemzői közösség előrejelzési átlagát, amely 1,5 százalékos GDP-növekedést valószínűsít jövőre a magyar gazdaságban.

    A Bank of America-Merrill Lynch közgazdászai szerint ugyanakkor két olyan tényező is van, amely alátámasztja növekedési várakozásukat. Az egyik az, hogy a költségvetési és a monetáris politika most már egyaránt a növekedés élénkítésére összpontosít, a másik az, hogy a hazai kereslet ötévi zsugorodás után valószínűleg elérte mélypontját.