Úgy döntöttem, hogy megdöntöm a kormányt. Ideje, hogy valaki végre megdöntse! Ott van az a sok miniszter, meg államtitkár, a főnökükről nem is beszélve. Emberek ezek? Az biztos, hogy nem olyanok, mint amilyen én vagyok. Egészen másmilyenek.
Igaz, már én sem vagyok olyan, amilyen.
Nehogy bárki azt gondolja, hogy egy kormányt könnyen meg lehet dönteni!
Tudom, sokan azt hiszik, elég, ha az ember kimegy a térre, kiabál, rázza az öklét, és vérben forognak a szemei, a kormány meg fogja magát, és már meg is van dőlve. Kormányt dönteni egyáltalán nem egyszerű. Azt nem mondom, hogy egyetem kell hozzá, meg nyelveket se kell nagyon tudni, de némi szakértelem azért mégiscsak muszáj.
Hétfőn reggel, amikor megdöntöttem a kormányt, korán keltem, mert tudtam, hogy ezen a napon nem szabad sokáig lustálkodni. A kormány sem alszik, már hajnalban résen vannak – azt lesik, mikor lehet rárontani a nemzetre. Na, rajtam nem fognak ki, felessel indítok – bátorság, magyarok!
Sokáig kerestem a Nagy-Magyarországos zoknimat, végül, ha nem is könnyen, de megtaláltam. Ha még egyszer elpakolja az asszony, bizisten, arcul verem! Minek teszi legalulra, amikor tudja, hogy bármikor szükségem lehet rá! Arra bezzeg volt gondja, hogy a Túró Rudis alsógatyámat tegye legfölülre!
Még magamra húztam a „Magyar vagyok, nem turista” feliratú pólót, és jól bereggeliztem. Ha valaki, én aztán tudom, hogy éhesen nem lehet kormányt dönteni. Volt, aki megpróbálta, de nem lett jó vége.
Az ember, ha meg akarja dönteni a kormányt, előbb, vagy utóbb megéhezik. Ilyenek vagyunk – biológiai élőlények. Még csak az kéne, hogy ott a téren megéhezzek, a gatyám is rámenne, ha ott burkolnék! Hatszáz egy perec, és a sört sem ingyen adják.
A forradalomért fizetni kell.
Úgyhogy, még egy sört is legurítok indulás előtt. Nem lehet csak úgy, kiszáradva nekifogni a kormány megdöntésének. Nem szabad elkapkodni az ilyet, hamar munkának ugye sose jó a vége!
És meg kell még néznem, hogy nálam van-e a kombinált bérletem. Mert a múltkor is elkapott az egyik kontroll, aztán legombolt rólam négy rongyot.
Nem vagyok kezdő, nem ez az első kormánymegdöntésem. De most valami többet akarok, mint máskor. Jobban megdönteni a kormányt, mint legutóbb. Úgy döntöttem, hogy ezúttal blokád is lesz. Körülveszem az Országházat – se ki, se be senki! Meg az Operát – még csak az kéne, hogy kormánydöntés közben nekem valaki suttyomban kivágja a magas C-t!
Amikor én kormányt döntök, akkor kuss legyen!
A francba, már majdnem félútig jutottam, és most fordulhatok vissza: otthon hagytam a papírjaimat. Arra vannak felírva a jelszavak: Gyurcsány takarodj! Mocskos zsidók! Meg ilyesmi. Nem könnyű ezeket a jelszavakat mind megjegyezni. Bonyolultak, hogy az egyszerű embernek még ezzel is nehezebb legyen!
De hova tette az asszony a papírjaimat? Remélem, nem dobta ki a szemétbe!
Na, megvan minden, most már tényleg megyek a térre.
Még szerencse, hogy szép az idő. Legutóbb, amikor kormányt döntöttem, szakadt az eső. Ronggyá áztam, mint állat - nem kívánom senkinek!
De ma minden rendben lesz. Eszembe jutott egy vicc. A kiscica kérdezi a nagymacskától: te tudod, hogyan kell dugni? Hát persze, feleli a nagy. Legközelebb gyere velem, amikor dugni megyek, megmutatom, hogyan kell. Elmennek egy helyre, ott üldögélnek egy darabig. A kiscica már nagyon unja magát. Na, most már eleget dugtunk, szól oda a nagyobb társához, mehetünk haza.
Mondjuk, engem speciel érdekelne, mi lesz azután, ha a kormány meg lesz döntve. Ha a zsidók mind eltakarodnak, és a komcsi hulladékok lógni fognak. Meg a hazaárulók is eltűnnek, és csak mi maradunk majd, mélymagyarok. Mihez kezdünk magunkkal?
Jó itt a téren. Ha becsukom a szemem, látom magam előtt, ahogyan dől a kormány. Nincs szebb látvány, mint egy megdöntött kormány.
Persze, ez sem ment könnyen, csak úgy, magától: segíteni kellett neki. De megérte a fáradozás, és a blokád is nagyon szépen bevált.
Legközelebb a Margitszigetet is blokádolni fogom, meg a Nagykörutat. A francba, szól a mobilom. Az asszony keres, hogy merre vagyok. Hogyha végeztem, hazafelé vegyek egy fél kiló túrót. Mert kell a tésztára.
Te jó ég, már ennyi az idő? És az eső is kezd cseperegni. Még csak az kéne, hogy megázzak! Húzok haza, kezdődik a tévében a kedvenc sorozatom. Valami brazil, vagy argentin, a fene ismeri ki magát ezen a sok félvér sárgán! A szappanoperákat, nem mondom, jól csinálják: Pedro, a lópokróc állatidomár bevallja, hogy mégsem Lucianát szereti, s csak azért tettette magát, nehogy Maria rájöjjön, hogy az állítólagosan aranyat rejtő budi, amelyet az apjától örökölt, tulajdonképpen nem is annyira értékes, ahogyan azt Aldovar doktor, aki egy párbajban elveszítette a felesége műköröm-készletét, elhitette velük.
Végre itthon. Jó volt kormányt dönteni. Kicsit elfáradtam, de nem baj. Holnap, ha az asszony nem talál ki valami családi baromságot, megint megdöntöm a kormányt.
Föld.S Péter