Mit csináljunk március 9-én?

Ma, a nem Fidesz-közeli társaságokban és családi összejöveteleken sok más mellett arról is beszélnek az emberek, mi a helyes magatartás március 9-én?

Elmenni, vagy nem elmenni?

És ha igen, akkor miért nem?

Tőlem is gyakran megkérdezik. Olyanok, akik azt hiszik, hogy okosabb vagyok náluk: hogy ha nem akarják, hogy a Fidesz ábrázatára üdvözült mosoly telepedjék, akkor mit tegyenek? Elmenjenek? (Hogy ezzel növeljék a részvételi arányt, amire majd lehet hivatkozni?)

Maradjanak odahaza? (Hogy ezzel növeljék az igenek győzelmi arányát, amire majd szintén lehet hivatkozni?)

Azt szoktam válaszolni, hogy most még magam sem tudom. Talán, két-három nappal a népszavazás előtt már tisztábban lehet látni.

Tegnap alkalmam volt egy nálam is okosabb (J) embert megkérdezni. Megkérdeztem tőle: akkor most elmenni, vagy nem elmenni?

Most még magam sem tudom, válaszolta. Majd talán, néhány nappal a népszavazás előtt tisztábban lehet látni. Itt tartunk most: nincs egy nagy, Központi Okosság, aki eligazítana bennünket. Aki helyettünk is választ adna a kételyeinkre.

Nincs senki és semmi, csak mi vagyunk. Helyettünk nem dönt senki, nekünk kell döntenünk.

Elszoktunk az ilyentől, már semmi sem olyan, mint amilyen valamikor volt. Amikor még Állam Bácsi megmondta, mi a jó nekünk, és mi a rossz. Felírta a táblára a neveket – pirossal a jókat, feketével a rosszakat.

Kedvenc pártjaink sem segítenek az eligazodásban. Hál’ istennek – még csak az kéne, hogy ők is belebarmoljanak ebbe az összevisszaságba.

A szabad madarak azt mondják, hogy igenis menjünk el március 9-én, és szavazzunk nemmel a szocializmusra.

Nekem speciel tetszik a gondolat, úgy kell nekem a szocializmus, mint egy púp a hátamra. Pedig nem tartozom azok közé, akik habzó szájjal hazudták, hogy akkor minden rossz volt. Úgy vagyok vele, mint a képeslapokban látható szép nővel: tetszeni tetszik, de azért otthonra mégsem kellene. Ám nekem hiába mondja a kedvenc liberális pártom, hogy menjek el, mondjak nemet, mert van esély arra, hogy győzzünk. Szerintem meg nincs esély. Legalábbis matematikai értelemben biztosan nincs - a nemek nem győzhetnek az igenek felett. Még a miénkénél ötezerszer tudatosabb társadalmat sem lehetne rávenni arra, hogy leszavazza az ingyen sört, vagy azt, hogy ne kelljen fizetni a kenyérért.

Kedvenc baloldali pártunk sem segít az eligazításban. Érezni lehet, hogy legszívesebben azt mondaná: ne menjünk el március 9-én szavazni. De nem mondhatja, ezért nem is mondja. Nem lenne elegáns, meg az a látszat keletkezne, hogy kedvenc baloldali pártunk gyáva.

Ha nem is mondják, valahol mégis azt üzenik, hogy ha változtatni akarunk az életünkön, akkor március 9-én maradjunk ott, ahol vagyunk.

Azt kommunikálják, hogy a népszavazással – bármi is lesz az eredménye - semmi sem változik. Amiben egyébként nyilván igazuk van.

Nem véletlen, hogy a miniszterelnök az évértékelőjében egyetlen szót sem ejtett a népszavazásról. Jól tette, hogy hanyagolta a témát.

Messze nem ez a legfontosabb téma a mai Magyarországon. Szerény véleményem szerint sokkal fontosabb, hogy belátható időn belül fel kell számolni a szegénységet. Azt, hogy emberek tömegei kilátástalanul, célok nélkül éljenek. Azt, hogy vannak családok, amelyekben már generációk sora óta nem dolgozott senki.

És ketyeg a nyugdíjbomba is. Egyre kevesebb embernek egyre több embert kell eltartania. Olyanokat, akik egy életen át keményen és becsülettel dolgoztak - és olyanokat is, akik életükben soha egy percig nem dolgoztak.

Ne áltassuk magunkat: a következő kormánynak ezt a kérdést is orvosolnia kell. Mindehhez képest a háromszáz forintos vizitdíj finoman fogalmazva is nevetséges.

Úgyhogy mindenkinek csak azt tudom tanácsolni: március 9-én tegye azt, amit jónak gondol. Maradjon otthon, vagy menjen el otthonról.

A meteorológia aznapra derűs, napos kirándulóidőt jósol.

Fööld.S.Péter