A GKI Gazdaságkutató Zrt. szerint az év eleji kedvező növekedési és inflációs adatok nagyrészt átmeneti tényezőknek köszönhetők, ugyanakkor az év egészében a gazdasági valamivel dinamikusabb, az áremelkedés alacsonyabb lehet a GKI által korábban vártnál.
A javuló európai konjunktúra serkenti a magyar exportot, a választási gazdaságpolitika következtében növekszik a lakosság vásárlóereje és ezzel egyes belföldi piacra termelő illetve szolgáltató cégek teljesítménye, az
EU-támogatások csúcsra járatása következtében pedig emelkednek a beruházások is.
2014 első két hónapjában – igaz jellemzően igen alacsony bázishoz képest – a legtöbb ágazat dinamikusan növelte teljesítményét. Az ipari termelés 7%-kal bővült, ezen belül a kivitel több mint 10%-kal, miközben a belföldi értékesítés – az energiatermelés szokásosnál melegebb időjárás miatti visszaesése következtében – csökkent. Folytatódott a járműipar szárnyalása (+27%) és az elektronikai ipar visszaesése (-8%). Az építőipari termelés több mint 20%-kal emelkedett, igaz rendkívül kedvező időjárási viszonyok közepette. A kiskereskedelmi forgalom 6,5%-kal, de a dohányforgalom megváltozott számbavételét figyelmen kívül hagyva is 4%-kal nőtt. Több mint 10%-kal emelkedett a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött hazai és külföldi vendégéjszakák száma. 2014. I. negyedévében a munkanélküliségi ráta az egy évvel korábbi 11,8%-ról látványosan, 8,3%-ra mérséklődött.
A munkanélküliek száma egy év alatt 139 ezerrel csökkent, ami nagyrészt a közfoglalkoztatás választások előtti, 112 ezer fővel történt felduzzasztásának következménye. 1,6%-kal emelkedett azonban a
vállalkozásokban foglalkoztatottak száma is.
A bruttó átlagkereset 1,3%-kal, de a közmunkások nélkül 6,4%-kal emelkedett. Mivel a nettó keresetek ugyanennyivel nőttek, az áremelkedés pedig átmenetileg megszűnt, az I. negyedévben a reálkeresetek is ugyanennyivel emelkedtek. Az idei béremelések a rendkívül alacsony infláció miatt feltehetőleg elmaradnak a tavalyitól, a közmunkások száma és ezzel aránya pedig csökkenni fog. Az év hátralevő részében ugyan elkerülhetetlen a piaci áremelkedés, azonban az őszi újabb rezsicsökkentést is figyelembe véve az idei infláció 1% körüli lesz. Így a reáljövedelmek 2% körüli emelkedése mellett a kiskereskedelmi forgalom 2%-os és a fogyasztás 1,5% körüli növekedése várható. A vásárlóerő ideihez hasonló mesterséges növelése azonban 2015-ben már valószínűtlen.
A Monetáris Tanács az alacsony kamatok érdekében vállalja a forint gyengülését. Ugyanakkor e politika gyakorlati hasznát megkérdőjelezi, illetve a fenntarthatóságába vetett gyenge bizalmat tükrözi a regionálisan kiugróan magas magyar kamat-felár, a hosszú lejáratú állampapíroktól megkövetelt magas hozam, s a forint folytatódó gyengülése. Az MNB legújabb intézkedései többek között a kereskedelmi bankok állampapír-vásárlását kívánják elősegíteni. Ennek sikere nagymértékben függ a bankok hajlandóságától. Ugyanez igaz a növekedési hitelprogram enyhülő feltételeire.
A bankokkal való valamiféle kiegyezés nélkül továbbra is hiányozni fog a gazdaság dinamizálásának egyik fontos feltétele.
Az államháztartási hiány az I. negyedévben meghaladta az éves előirányzat 70%-át. Bár az időarányost látványosan felülmúló hiány nem kivételes jelenség, ez mindig elkerülhetetlen korrekciókat vetített előre. Mivel a túlzottdeficit-eljárás újraindulásának elkerülése már csak az EU-forrásokhoz való hozzáférés miatt is a kormány elsődleges célja, a 3% alatti deficit elérése szinte biztosra vehető.
Tekintettel a még idén sorra kerülő két választásra és a kormányzat megszorítás-ellenes retorikájára, feltételezhető, hogy ennek terhei közvetlenül az üzleti szférát fogják érinteni, s csak ennek továbbhárítása a lakosságot.