A halálbüntetés teljes eltörléséhez vezető úton az az első lépés, hogy kábítószerrel kapcsolatos ügyekben ne szabjanak ki ilyen büntetést - írta szombaton, a halálbüntetés elleni világnapon kiadott közleményében az Amnesty International.
Közölték, világszerte harmincnál is több állam jogszabályai engedik meg, hogy a legsúlyosabb büntetést szabják ki droggal kapcsolatos ügyekben, és az elmúlt két év során legalább tizenegy államban meg is tették ezt. A szervezet szerint így a halálbüntetést továbbra is a kábítószerek ellen vívott háború eszközeként használják, holott ez egyértelműen sérti a nemzetközi jogot.
A nemzetközi jog szerint halálbüntetést csak a legsúlyosabb bűncselekményekért lehet kiszabni, ez a fogalom pedig általában csak a szándékos emberölést jelenti, a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények nem tartoznak ebbe a kategóriába - érvelnek.
Hozzátették: több olyan országban, ahol előszeretettel szabják ki a halálbüntetést kábítószerrel kapcsolatos eljárások végén, az ítélet megszületéséhez vezető tárgyalások tisztességtelenek, például rendszeresen megtagadják a vádlottaktól az ügyvédhez való hozzáférést, vagy olyan "beismerő vallomások" alapján ítélik el őket, amelyekhez kínzással vagy más kegyetlen bánásmóddal jutnak hozzá.