Az Alkotmánybíróság döntése óta megjelent interjúi és közleményei szerint Budapest főpolgármestere megkülönböztetett figyelmet fordít a főváros egyes forgalmas közterületein megforduló hajléktalanok jelenlétének. Sajtónyilatkozatokban, de sohasem közvetlenül többször meghívta az ombudsmant egy aluljárói sétára, és az ott kialakult helyzet közös szemrevételezésére.
Szabó Máté – aki egyébként még mindig vidéki gyógykezelésen vesz részt - személyesen és munkatársai révén a hétvégén tájékozódott a helyzetről. Benyomásai szerint valóban többen választják ma a közterületen élést, mint amikor az Alkotmánybíróság határozata előtt a rendőrség pénzbírsággal sújthatta azt. Ez zavarhatja a közlekedőket, az ott működő szolgáltatásokat. Valóban ütközik a hajlék nélküliek nagyszámú és rendszeres köztéri jelenléte az aluljárók és metróállomások forgalmi és civilizációs elvárásaival. Erre azonban a válasz nem a gyors, villámcsapásszerű várospolitikai és hatósági fellépés – ami igazából nem megoldás, mert a kiűzetés csak más környékekre "tolja arrébb" a hajléktalanság változatlanul fennmaradó megjelenési formáit. A demokrácia és a jogállam költséges és fáradtságos egyeztető, de tartósan ható mechanizmusait kellene működtetni, állítja az ombudsman.
A korábbi helyzet alapjogi szempontból visszás volt, amit nem csak idehaza, hanem Magyarország nemzetközi megítélését befolyásoló módon a határainkon kívül, például a FEANTSA (az Európai Unió hajléktalanügyi civil koordinációs szervezete) dokumentumaiban is szóvá tettek. Az európai nagyvárosok egy részében, ahol hathatósan tudják kezelni a hajléktalanság problémáját, a megoldás lényege az önkormányzatok, a lakosság és a hajléktalanok érdekeit védő civil szervezetek és a szociális ellátók párbeszédén, az ott kialakított, közösen elfogadott normákon nyugvó gyakorlat. Ez egyfelől szociális jellegű, másfelől kiegészíti a rendbontások és a mások jogainak sérelmével járó magatartások következetes hatósági ellenőrzése, akár szankcionálása. Ez azonban a ténylegesen elkövetett szabálysértést és bűncselekményt, nem pedig a hajléktalan lét puszta tényét büntető szankció lehet.
Az Alkotmánybíróság határozata óta eltelt időszak vizsgálati tapasztalatainak alapján az ombudsman szívesen felajánlja a közreműködését. Egyéb közvetítő tevékenységet azonban sem most, sem a jövőben nem áll módjában folytatni a főváros hajléktalanpolitikájában, mert kizárólag a hatáskörét megszabó törvény szerint járhat el, vizsgálati tevékenysége csak a hatóságokra és közszolgáltatókra, de nem az állampolgárok valamely csoportjának magatartására irányulhat.
A hajléktalanság a súlyos gazdasági és pénzügyi válság idején folyton újratermelődik, vele szemben a villámháború csak a kényszeren alapuló hatósági megoldás eszköze lehet. Ez viszont idegen az ombudsmani intézmény és az alkotmánybírósági döntés szellemiségétől, hangsúlyozta Szabó Máté, aláhúzva, hogy érdekelt a sokszereplős és folyamatos szakmai egyeztetésekben, de ez szerinte sok időt és energiát igényel és nem az aluljáróban, a főpolgármester és az ombudsman közszereplésével indulhat meg.
Kiadó: Alapvető Jogok Biztosának Hivatala