Az Országgyűlés hétfőn fogadta el az új MunkaTörvénykönyvéhez beadott módosítókat. Ennek, és a múlt héten a szakszervezeti konföderációkkal és a munkáltatói érdekképviseletekkel aláírt megállapodás kapcsán a Policy Agenda heti elemzésében azt vizsgálja, hogy ez stílusváltást jelent-e a kabinet részéről, azaz elkezdődnek-e a komolyabb egyeztetések a különböző érdekképviseleti és szakmai szervezetekkel a fontosabb kormányzati döntések előtt?
Új rendszer jön? Partnereket keres a kormány
Ahogy korábbi elemzéseinkben is leírtuk, véleményünk szerint a kormányzat komoly politikai hibát követett el a Munka Törvénykönyve kapcsán. Hiszen a tervezetet a nyári uborkaszezonban hozták nyilvánosságra, ráadásul a kormánypárti oldalról is érték heves kritikák, és még az érdekképviseletek támadásaival is kellett számolniuk, azaz egy hosszú konfliktussal kellett szembenézniük. Mindezt egy olyan ügy kapcsán, amely kétséges, hogy valójában mennyire járul hozzá az új munkahelyek létrejöttéhez, amely rövid és középtávon sem javítja jelentősen a költségvetés helyzetét. Olyan ponton teremtett támadási felületet a kormányzat a közvélemény és a saját frakciója számára, amely valójában teljesen szükségtelennek tűnik.
Ezeket a problémákat és a folyamatos nemzetközi kritikákat úgy próbálta utólag orvosolni a kabinet, hogy megpróbált megegyezési helyzetet teremteni a munkaadók és a munkavállalók képviselőivel. Miután a kormányzat korábban lebontotta az érdekegyezetési intézményrendszer ezen területre alkalmazható formáit, kénytelen volt valamilyen új megoldást találni. Ezért a kormány –önkényes szempontok alapján ugyan-, de kiválasztott három munkaadói és három munkavállalói érdekképviseletet, akikkel egyeztetésekbe kezdett.
A kormányzat kihasználva azt a helyzetet, hogy az eredeti javaslata lényegesen korlátozta volna, sőt középtávon lehetetlenné tette volna a szakszervezetek működését, csak és kizárólag egy erről szóló megállapodás készített elő, és írt, illetve írattatott alá a szakszervezetekkel is. Az ebben foglaltak a teljes Munka Törvénykönyvének minimális részét teszik ki, ugyanakkor az érdekképviseletek működésének további feltételeit legalább lehetővé teszik.
Érezhetően a kabinet ezzel az Nemzetközi Munkaügyi Szervezet kritikáját is orvosolni akarta, és kihasznált még további két politikai taktikai lehetőséget is. A megállapodással azt az érzetet keltheti a médiában, hogy konszenzus övezi az új Munka Törvénykönyvét, és ez a konszenzus a kormányra eddig nem jellemző módon, tárgyalásos úton jött létre. A másik taktikai lehetőség az, hogy ezáltal a szakszervezetek közé képes lesz éket verni, amely taktika az első nyilatkozatok után sikeresnek is tűnik. A hat szakszervezeti konföderáció helyett ugyanis csak háromnak adott lehetőséget a tárgyalásra a kormány. Ezáltal a „kívül maradók” támadhatják a megállapodást, és azt az érzetet kelthetik, hogy ők a munkavállalók valódi képviselői.
Amennyiben ez a forgatókönyv valósul meg, akkor ez a legkényelmesebb helyzetet teremtheti meg a kormány számára, mivel az IMF-vel és EU-val folytatandó pénzügyi tárgyalásokat övező várható megszorítások kapcsán, már egy jelentősen szétmorzsolódott szakszervezeti mozgalommal kerülhet majd szembe.
Új stílus nyitánya vagy politikai taktika?
Vitathatatlan, hogy az új Munka Törvénykönyve kapcsán a kabinet belátónak mutatkozott azzal kapcsolatosan, hogy tárgyalóasztalhoz ült az érdekképviseletekkel. Ugyanakkor kérdéses, hogy ez a korábbi politikai stílus korrekcióját jelenti, vagy csak rövidtávú, és a fentiekben bemutatott politikai célok elérését szolgálja.
Természetesen most még ez kellő biztonsággal nehezen ítélhető meg, ugyanakkor beszédes, hogy bár voltak tárgyalások, azok eredménye az új Munka Törvénykönyvére nézve mindenképpen kérdéses. Hiszen a hétfői szavazáson elfogadott 60 módosítás közül mindössze 15 volt, amelyik érdeminek tekinthető, de ezek sem nevezhetőek olyannak, amelyek alapvetően formálnák át a törvényjavaslat szellemét.
Amennyiben ehhez hozzávesszük a kormány, a munkavállalói és a munkaadói érdekképviseletek megállapodása alapján elfogadandó zárószavazás előtti módosítókat, akkor elmondható, érdemben az eredeti javaslat alig 3 százaléka módosult. Ez pedig nem azt jelenti, hogy bármilyen tartalmi szempontú korrekciós igényt mutatott volna fel a kabinet, hanem inkább igyekeztek kimenekülni egy olyan politikai csapdából, amit saját maguk alakítottak ki.
Az, hogy a mostani egyeztetés csak egyszeri taktikai jellegű akció volt-e vagy a stílusváltás első lépése, már a következő hónapokban világossá fog válni a közvélemény számára is.
Szerző: Policy Agenda