Az Európai Unió országainak túlnyomó többsége a hét végén várhatóan megállapodást fog aláírni a nemzeti gazdaságpolitikák összehangolásáról. Orbán Viktor miniszterelnök és Martonyi János külügyminiszter napokban tett nyilatkozatai szerint ehhez az egyezményhez Magyarország nem fog csatlakozni, mert a kormány nem kíván lemondani az adópolitika függetlenségéről . Ez a nyilatkozat félrevezető.
A készülő megállapodás egyedül a társasági nyereségadó alapjának egységes kiszámítását irányozza elő, és nem zárja ki az alacsonyabb és magasabb adókulcsok versenyét. Arról nincs szó, hogy a jövőben Brüsszeli döntés határozná meg az összes adófajta mértékét. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt is nyilatkozta, hogy ebben az évtizedben Magyarország nem akarja bevezetni az eurót. A két nyilatkozat összefügg.
Kétségtelen, logikusnak hangzik, hogy Magyarország alacsonyabban állapítsa meg a társasági nyereségadó kulcsát, mint nyugat-európai versenytársaink, de a hazánkban működő vállalatok számára még fontosabb, hogy az adóalap kiszámításánál ne érje őket nemzeti meglepetés . Az azonos adóalap mellett, természetesen lehet eltérő az adókulcs, mert így lát-szik, hogy melyik ország mennyit kíván az adófizetői pénzéből a tőkevonzás érdekében költe-ni.. Ha Magyarország önként kiválik az európai élmezőnyből, és külön utas megoldásokkal próbálkozik, azzal többet vesztünk a réven, mint amit nyerünk a vámon. Ha nálunk a vállala-tok ugyanolyan szabályok szerint fognak adózni, mint Európa legtöbb országában, attól egyet-len hazánkban működő magyar vagy külföldi cég sem fog kivonulni Magyarországról. Mint az elmúlt hónapok fejleményei is bizonyították, a vállalatok vezetői leginkább a normálistól eltérő, sajátosan magyar adószabályok aggasztják (pl. különadók). Igaz az is, hogy az önálló nemzeti valuta, amely önálló monetáris politikát is jelent, rövid távon - mondjuk a következő választásokig - nagyobb szabadságot enged a kormánynak a gazdasági egyensúlyt sértő kísér-letekre, amelynek következményei átmenetileg magasabb inflációval, a forint leértékelődésé-vel is áthidalhatók. Hosszabb távon tekintve azonban az eurozónából való kimaradás ára sok-kal nagyobb.
Az elmúlt két-három évben nyilvánvalóvá vált, hogy az Európai Unió országai két csoportra szakadnak. Az egyik csoportba azok tartoznak, akik vállalják a fegyelmezett állam-háztartási politikát, és versenyképességüket gazdaságuk folyamatos korszerűsítésével, termé-keik minőségével, gazdasági és politikai viszonyaik kiszámíthatóságával érik el. Ők azok, akik felülhettek, illetve rajta maradhatnak az euró kínálta tartós gazdasági biztonság vonatán. A másik csoportba azok kerülnek, akik folyamatosan küzdenek a fegyelmezetlen, kalandor kormányzás következményeivel, amelyek nem tudják teljesíteni az eurozóna szabályait, ame-lyeket megbízhatatlan partnernek tart a környezet. Most alakul ki a kétsebességes Európa. A külső körben maradni, mellékvágányon bolyongani könnyebb, viszont ezekbe az országokba nem sietnek a befektetők, kimaradnak a technikai és üzleti kapcsolatok nemzetközi hálózatai-ból, óhatatlanul visszaszorulnak a világgazdaságban. A belső körhöz felzárkózni fegyelmet követel és áldozatokkal jár ugyan, de masszív tőkebeáramlást ígér, szoros nemzetközi gazda-sági kapcsolatokat, biztonságot és tartós felemelkedést hoz.
Felelős magyar közgazdászokként felhívjuk az Orbán-kormányt, hogy vizsgálja felül álláspontját, és a hét végén megrendezésre kerülő európai uniós csúcstalálkozón fogadja el a többségi álláspontot. Ezt kívánja a józan ész, ez Magyarország érdeke. Egy már elvesztege-tett évtized után ne szálljunk le önként a felemelkedés vonatáról, amely a mielőbbi magyar euróhoz visz el bennünket.
Budapest, 2011. március 24.
Bauer Tamás, Békesi László, Csillag István, Mihályi Péter, Muraközy Balázs, Petschnig Mária Zita, Soós Károly Attila, Várhegyi Éva