Négyszintes házelnök, adatvédelmi felvonóval

Kicsivel konkrétabban arra gondolok, hogy újabban ál-közvéleménykutatók hívogatják telefonon a lakosságot, és arra igyekeznek rávenni őket, hogy győzzék meg a szocialista képviselőiket arról, hogy az egészségügyi reform törvényre nemmel kell szavazniuk.

Még soha nem voltam adatvédelmi biztos, ha lettem volna, vagy még lehetnék, akkor biztosan tudnám, hogy van-e az ilyenhez bárkinek törvényes joga, és ha nem, amit egyébként mostani állapotomban gyanítok, akkor, mint adatvédelmi biztosnak nem kellene-e hivatalból eljárnom az ügyben?

Persze, mivel még nem voltam soha adatvédelmi biztos, nem tudom, mi ilyenkor a hivatalos út: feljelentést kell tenni azt ügyészségen, a területileg illetékes rendőrségen, vagy figyelmeztetni a közjogi méltóságokat, nyilatkozni a sajtóban – de, az is lehet, hogy az a helyes, ami most van: nem kell tenni semmit, az adatvédelembe ez is bőven belefér.

És mert még soha életemben nem voltam adatvédelmi biztos, abban sem vagyok biztos, hogy törvényes-e, hogy kisebb-nagyobb csoportok tüntetéseket szerveznek a szocialista képviselők házai elé? Rendjén való-e, hogy ezek a csoportok gyakran árpádsávos zászlókat is visznek magukkal, meg táblákat, nyomdafestéket nem tűrő feliratokkal, amit persze önmagában nem tilt a törvény, legföljebb bizonyos szövegkörnyezetben aggályos lehet és a jó ízlés tekintetében is minimum necces.

Mint ahogyan arról is szívesen hallanám az adatvédelmi biztos úr véleményét, mi a véleménye a fenyegető sms-ekről, amelyeket szintén kormánypárti képviselők kapnak mostanában, van-e ilyenkor a demokratikus jogrend védelmezőjének bármiféle feladata – erkölcsi, avagy hivatali, netán mindkettő.

És persze házelnök sem voltam még soha életemben, ha jól sejtem, nem is leszek már, olyan házelnök meg különösen nem, aki néhány évvel ezelőtt nagy nyilvánosság előtt elkövetett szerencsétlenkedéseivel a nemzetre szabadította a mi mostani köztársasági elnökünket. Mivel a házelnöki funkciót tekintve nincsenek gyakorlati tapasztalataim, csak úgy csendesen, mondhatni szordínósan kérdezem: szerencsés-e a véghajrában tovább gyengíteni az amúgy is ingatag többséget, s azt kérni, hogy halasszák el két hónappal a szavazást? Nem tudom, hogy egy házelnöknek lehetnek-e egyéni politikai ambíciói, és ha nyilván igen, akkor ennek az lenne-e a legmegfelelőbb módja, hogy az amúgy is nehéz helyzetben lévő párttársait még nehezebb helyzetbe hozza?

És szakszervezeti vezér sem voltam még, gondolom, már nem is leszek. Nem csak azért, mert nincsenek ilyen ambícióim, de úgy látszik, ehhez négyszintes ház is szükséges, felvonóval, olyan ház, olyan felvonóval, amilyen a Gaskó úrnak is van. Na, azt hiszem, főként ezért nem vagyok alkalmas szakszervezeti vezérnek, olyannak meg pláne nem, aki arra büszke, hogy életében már vagy húsz, országot megbénító sztrájkot szervezett. Ami szerintem, bár mondom, nem értek hozzá, azért is érdekes, mert én elvben nem vagyok semmilyen sztrájk ellen. Főként, ha annak, a saját magam igazolásán kívül, más értelme is van.

Csak azt nem értem, hogy Gaskó úrék miért nem ott vitézkednek, ahol valóban kellene: annyit papolnak a multik térnyeréséről, meg uralmáról, talán ott is meg kellene próbálni. Én kimondom milyen multikra gondolok: például a Teszkóra, meg vetélytársára, a hivatalosan Ósönnek nevezett Madaras Teszkóra. Meg persze a többi multira, amelyekben - naponta halljuk, olvassuk és látjuk a saját szemünkkel - minden lehetséges alkalommal sérülnek a munkavállalók jogai. Megaláztatásokat kell elviselniük, embertelen bánásmódot, de Gaskó úrék ezekben a multikban sehol sincsenek.

Kényelmetlen pepecs munka arrafelé ténykedni, meg eléggé egyenlőtlen is lenne ott a harc. De valamivel azért ugye meg kell szolgálni a négyszintes kulipintyót, marad hát a kormányzat elleni küzdelem, az sokkal látványosabb, meg – legalább egymásnak bevallhatjuk - könnyebb is vele bekerülni a sajtóba. 

Föld.S. Péter