A törvénnyel nem értek egyet, azt nem írom alá, nem hirdetem ki. Ezt mondta a mi köztársasági elnökünk csütörtökön délben, a Sándor Palotában. Amint az várható volt, Sólyom László kiásta a csatabárdot. Nem nagyon. Kicsit. Merthogy kiáshatta volna jobban is. Mondjuk úgy, hogy az Alkotmánybírósághoz küldi az egészségbiztosításról szóló törvényt.De a mi köztársasági elnökünknek nem voltak alkotmányossági kifogásai a törvénnyel szemben. Ha lettek volna, nyilván egy percet sem habozik.
Egyébként meg az a csatabárd nem is volt olyan nagyon mélyen elásva. Ott volt az mindig, a küzdő felek ágya mellett. Lábnál, fejnél - hogy pontosan hol, nem érdekes. Az a lényeg, hogy kéznél legyen, ha szükség lenne rá, ne kelljen sokáig keresni.
A mi köztársasági elnökünk most előásta a csatabárdot. Előre bejelentett támadás volt, hadüzenet is megelőzte. Nem írhatta alá a törvényt, mert akkor szomorúságot okozott volna azoknak, akik idáig bíztak benne. Talán még egy karácsonyi cikk is megjelent volna róla jövőre a Magyar Nemzetnek nevezett újságban. Mely írásban az egyik pártvezető azt nyilatkozza róla, hogy nem is magyar.
Merthogy most ezt mondta a Vezénylő Tábornok az MSZP-ről. Hogy a kettős állampolgárság népszavazási kudarcával bebizonyította, hogy nem magyar. Pedig hát, tudjuk, mindenki magyar, aki ebben az országban él és magyarnak tudja magát. Még azok is magyarok, akikre egyáltalán nem vagyunk büszkék - példának okáért Szálasi is magyar ember volt, még akkor is, ha nem szívesen tesszük ki a kirakatba.
A Vezénylő Tábornok is magyar, nem vonja kétségbe senki.
Sólyom tehát nem írhatta alá a törvényt. Nyilván nem is akarta, mert meg van sértve a kormányzó pártokra. Visszaküldte hát az országgyűlésnek, szakmai műszóval, megfontolásra.
Pestiesen ezt úgy hívják, hogy adott a szarnak egy pofont. Az országgyűlés kormánypárti többsége ugyanis mostantól két dolgot tehet a törvénnyel: ha meg akarja alázni az államfőt, akkor esze ágában sem lesz megfontolni semmit. Akkor az országgyűlés kormánypárti többsége a jelen formájában szavazza meg újból a törvényt, a mi köztársasági elnökünknek pedig a jelenleg érvényes törvények értelmében nem lesz más lehetősége, minthogy másodszorra aláírja.
Az is lehet, hogy a kormányzópártok úgy döntenek, hogy tesznek egy gesztust az államfő felé. Úgy csinálnak, mintha nem is utálnák annyira, ezért a szövegben több javítást is eszközölnek. Például, az összes azonban szócskát viszont-ra javítják. A de-ből ám lesz, a lennéből volna. Ezzel azt jeleznék a mi köztársasági elnökünknek, hogy ők, szemben az ellenzékkel, igaz úriemberek. Meg azt is persze, hogy nem veszik túlságosan komolyan a mi köztársasági elnökünket. Olyan bazsarózsás fura figurának tartják, akinek ki lehet szúrni a szemét néhány kötőszóval.
A mi köztársasági elnökünk persze azt is megtehette volna, hogy egyenesen az alkotmánybírák elé veti a törvényt. Koncként - hadd marakodjon rajta a nagytekintélyű taláros testület. Valamiért azonban nem ezt a megoldást választotta. Ő nyilván tudja, hogy miért.
Mi, akik nem vagyunk köztársasági elnökök, kellő információ híján csak találgatni tudunk. Lehet, hogy Sólyom úr azért nem élt ezzel a lehetőséggel, mert nem akarta égetni magát. Talán a jogászai megmondták neki, hogy az alkotmánybírák nem fogják elutasítani a törvényt. Sem részleteiben, sem egészben. Márpedig egy ilyen eset minden korábbinál nagyobb égés lenne a köztársasági elnök számára – akár száz vakondokozással felérő kárt is okozhatott volna az államfői tekintélyben.
Meg aztán, ezt is gondolhatta a mi köztársasági elnökünk, fölösleges neki az Alkotmánybírósághoz fordulnia. Már csak azért is, mert bizonyára megteszik ezt majd helyette mások. Például valamelyik igen független polgára a hazának. Vagy maga Éger úr, Cser Ágnes, netán H-né Szatmári gyógyszerész, esetleg Gaskó sztrájkszervező. Éger úr el is kottyintotta, hogy ott fognak betartani az egészségügyi törvénynek, ahol csak tudnak.
Úgyhogy, jó esély van arra, hogy valaki az alkotmánybírákhoz fordul az egészségügyi törvény ügyében. Ami azzal járhat, hogy a törvény bevezetése súlyos késedelmet szenved.
A mi köztársasági elnökünk meg majd mossa kezeit: ő megtett mindent, az ország elé tárta erkölcsi aggályait, ám keresztbe nem akart feküdni a törvénynek, mert ha valaki, ő aztán tudja, hogy változásokra szükség van.
Csak nem most, és nem ezekkel.
Hanem majd máskor, másokkal.
És, ha megpróbálunk a mi köztársasági elnökünk fejével gondolkodni, még azt az eshetőséget sem szabadna kizárnunk, hogy az országgyűlés által megszavazott egészségbiztosítási törvény alapvetően jó. Beválik, s egy, vagy két év múlva az emberek is elfogadják.
Ez is benne van a pakliban. A mi köztársasági elnökünk nyilván ezt a lehetőséget is végiggondolta. Nehogy már úgy kerüljön be a történelemkönyvekbe, mint aki egy, az országnak hasznot hajtó törvényt minden eszközzel megpróbált megakadályozni!
Föld S. Péter