Láthatóan elhúzódó politikai vita alakult ki arról, hogy megszorítások lesznek-e az adócsökkentést utólag finanszírozó, most bejelentett szerkezeti reformok, illetve, hogy ki hogy is jár majd az átalakításokkal, ide értve az év eleji adóváltozásokat. A politikai szempontú viták mellett fontos kérdés lenne azonban, hogy vajon az ország és annak gazdasága haszonélvezője lehet-e valaha az aktuális változásoknak.
Meg kell, hogy valljam, eredetileg tavaly májusra vártam volna azoknak a szerkezeti reformoknak a bejelentését, amelyek általános ismertetését tegnap tette meg a kormány, a részleteit pedig csupán most kezdi kidolgozni. Persze jobb később, mint soha, hisz ideje volt forrást is találni az eddigi önkorlátozás nélküli ígéreteknek, s legalább lassan ráirányul a figyelem a gazdaság és az államháztartás valós szerkezeti problémáira, még ha a megtett bejelentésekben és a körvonalazott megtakarításokban még rengeteg a bizonytalanság és a megvalósítási kockázat. A megjelölt összegekből látható, hogy a kormány reformértékű szerkezeti átalakításnak igyekszik beállítani, amikor a magánnyugdíjpénzári megtakarítások államosított részéből folyó költségvetési kiadásokra költ, miközben egyes pontokon, például a gyógyszergazdálkodás területén olyan arányú megtakarításokkal tervez, amelyek kétséges, hogy valaha elérhetőek-e. S kevés részlet ismert azokról az elképzelésekről is, amelyek a már ismert területeken, az egészségügy vagy az oktatás működésében, az önkormányzati gazdálkodásban vagy a közösségi közlekedés intézményrendszerében biztosítanák az egyébként szükséges megtakarításokat. Ahogy azt sem látjuk még, hogy mindezek terheit milyen eloszlásban és milyen türelemmel fogja viselni az eddigi ködös ígéretekkel hipnotikus állapotban tartott lakosság.
Az viszont mindenképp dicséretes, hogy majd egy év után s eltávolodva korábbi elvi kinyilatkoztatásaitól a kormány belátta, hogy sikeres adósságkezelés nélkül nincs sikeres gazdaságpolitika, pláne nem olyan eddig látott intézkedésekkel, amelyek az adósságot hosszabb távon még növelnék is. Már csak azért is nagy eredmény ez, mert ha a hitelből finanszírozott gazdaságpolitikának és az élénkítésnek álcázott népszerűségi intézkedéseknek - melynek elmúlt évtizedbeli csúfos kudarcáért fizet az ország ma is magas eladósodottsággal - a 2002-ben alakult szocialista kormány volt a bajnoka, ezt az irányt valójában 2000-től már a korábbi Orbán kormány felvette, s a későbbi adósságnövelő intézkedéseket is teljes mellszélességgel támogatta, miközben számos megtakarítást vagy adósságcsökkentést célzó tervet és reformot ellenzett, illetve akadályozott. Így jelentős volt eddig a bizonytalanság, hogy a jelenlegi kormány képes lesz-e a szükséges váltásra a gazdaságpolitikához való hozzáállásában, s visszatér-e arra a pályára, melyet az egyébként sokak által sikeresként elismert válságkezelés alatt kezdett meg az ország. Nos, a tegnapi bejelentések alapján ez a bizonytalanság jelentős mértékben csökkent.
Persze ne legyen kétségünk afelől, hogy ezzel a munka éppen csak megkezdődött, de legalább esélyei mutatkoznak egy irányában támogatható és fenntartható gazdaságpolitikai kialakulásának, melynek mostanra arról talán már formálódni kezdtek elképzelései, hogy az államháztartás éves egyenlegét összegében milyen mértékben kellene javítani és az államadósságot milyen mértékben kell ezáltal csökkenteni, ha az országot stabil pénzügyi pályán kívánná tartani. S nagyvonalúan ne részletezzük hosszan, hogy mindez beismerése annak, miszerint a magánnyugdíjpénztári számlákon felhalmozott megtakarítások államosítása céltalan és értelmetlen volt, ahogy a különadók bevezetése is legfeljebb halogatásra és időnyerése volt alkalmas, de annak eredményeként az adósságprobléma megoldása nem csak későbbre tolódott, de valamivel nehezebbé és fájdalmasabbá is vált.
Ha tehát a kormány ténylegesen komolyan veszi és tartja a tegnap meghirdetett gazdaságpolitikai irányt, kevesebbet kell aggódnunk majd az ország eladósodottsága miatt, de újra foglalkoznunk kell a növekedési esélyeinkkel. Már csak azért is, mert minden hangzatos politikai kijelentés ellenére az eddig bevezetett intézkedések és most megismert tervek csekély mértékben alkalmasak egy költségvetési kiigazítással egyidejűleg a versenyképesség javítására, s így a gazdasági növekedés serkentésére. Míg jómagam korábban is támogatója voltam például az egykulcsos adó bevezetésének, sosem gondoltam, hogy azt csodaszernek tekinthetnénk, s pláne nem tartom a jelenleg bevezetett formájában alkalmasnak a gazdaságélénkítésre vagy a foglalkoztatás növelésére. Márpedig sok más érdemi intézkedést a gazdaságélénkítés területén mindeddig nem láthattunk.
Amennyiben viszont a jelenlegi gazdaságpolitika a foglalkoztatási viszonyok javítását lényegében az egykulcsos adó bevezetésével kívánja megvalósítani, abban az esetben már eleve alkalmatlan eszközt választott célkitűzései eléréséhez. Az egykulcsos adó más régiós országokban történő bevezetése lényegesen egészségesebb foglalkoztatási szerkezet mellett sem tudta érdemben növelni a munkakeresletet, legfeljebb a munkaerő hatékonyságra, a munkakínálatra és a feketegazdaság visszaszorítására gyakorolt kedvező hatást. Köztudott emellett, hogy a hazai foglalkoztatás strukturális problémái az alacsony képzettségűek vagy képzettség nélküliek, a pályakezdők, a kisgyermekes családok, illetve az idősebb korosztályok tekintetében mutatkoznak meg leginkább, s az egykulcsos adó sajnálatos módon legtöbbjük foglalkoztatási körülményein vagy egyáltalán nem javított, vagy kifejezetten rontott. Különösen a pályakezdők, akik alacsony jövedelem mellett tipikusan gyerekkedvezményre sem jogosultak, a szintén jellemzően alacsony jövedelemszinten foglalkoztatott alacsony képzettségűek és képzettség nélküliek, illetve a koruknál fogva gyerekkedvezményre jellemzően már nem jogosult idősebb korosztályok helyzete nehezült meg az adóváltozások eredményeként, az ő esetükben legtöbbször változatlan bérköltségek mellett nem csak reálértékben, hanem nominálisan is keresetcsökkenés jelentkezik. A politikai fenyegetőzés eszközével kikényszeríteni próbált béremelés viszont megint éppen ennek a rétegnek a foglalkoztatását teszi költségessé, s ezzel nem, hogy nem növeli, de sokkal inkább csökkenti a munkakeresletet, s teszi ráadásul a foglalkoztatási költségek növelésével kevésbé versenyképessé az ilyen munkaerőt alkalmazó hazai vállalkozásokat, különösen a KKV szektort.
Ami a jövedelemviszonyok változását valamint annak megoszlását illeti, több tényezőt kell figyelembe vennünk. A számszerű hatások vizsgálatakor fontos szem előtt tartani, hogy jövedelemcsökkenés elsősorban az adójóváírás korlátozása és kisebb mértékben a fél százalékos járulékemelés miatt következett be. Az adóteher csökkenése viszont részben az effektív adókulcs és a progresszió csökkentésének, de emellett a gyermekkedvezmények kiszélesítésének is köszönhető. Ennek eredményeként a különböző jövedelemsávokban is eltérő jövedelemhatásokat eredményez a rendszer a gyermektelenekre, egy, két vagy többgyerekesekre, az önfoglalkoztatókra és a munkavállalói státuszban foglalkoztatottakra.
Az összes bevallást benyújtó mintegy 4,5 millió adózónak a 2009-es adózási statisztikák szerint 31 százaléka vallott be évi 4 millió forint feletti összevonás alá eső jövedelmet, az ő esetükben tehát az egykulcsos adó bevezetése semmiképpen nem jár kedvezőtlen hatásokkal. Az elérhető statisztikai adatok deduktív értelmezésével a fennmaradó 3 millió adózó maximum feléről feltételezhetjük, hogy gyermektelen, így az ehhez kapcsolódó kedvezményekre sem jogosult. Azonban ebből a körből sem szükségszerűen érintette kedvezőtlenül az egykulcsos adó bevezetése az önfoglalkoztatókat, akiknek több formában van lehetőségük jövedelemkivonásra, s míg a járulékalapot képező, összevont adóalapba tartozó jövedelmükön csökkenhetett az adójóváírás igénybevételének lehetősége, de az eddig is korlátozott körben volt csak elérhető, miközben az osztalékkivonás adózása a korábbi időszakhoz képest kedvezőbbé vált. Ez a legalább 700-800 ezres adózói kör az összevont adóalapba tartozó és így járulékalapot képező jövedelmet eddig is jellemzően legfeljebb a minimálbér duplájáig vett fel, amely után bizonyos körülmények között jogosult lehetett adójóváírása, s ez most kétségtelenül csökkenhet, azonban ezzel párhuzamosan az osztalékként kivont jövedelmének ugyancsak alacsonyabb lett az adóterhe, miközben megszűntek azok a szabályok, amelyek az egyes jövedelemkivonási technikák alkalmazását arányos módon korlátok közt tartották volna. Ennek eredményeként az önfoglalkoztatók tekintetében félrevezetőek az olyan állítások, melyek szerint az egykulcsos adó bevezetése őket is hátrányosan érinthetné, s tényleges nettó jövedelemcsökkenés csupán az alkalmazottak vonatkozásában, s ott is maximum egy 700-800 ezres foglalkoztatotti körben jelentkezhet.
Kétségtelen emellett az is, hogy még szűkebb az a kör, akinek jövedelmi helyzetére az adóváltozások jelentősen pozitív hatást gyakorolnak. Miközben a 2010-es változások éppen az átlagbér sávjában, illetve valamivel afölött és az alatt keresők számára biztosított nagyjából egy vagy másfél havi nettó jövedelemnövekményt, addig a 2011-es változások eredményeként legalább egyhavi keresetnövekmény gyermektelen, sőt még egygyerekes keresők esetén havi 500 ezer forint feletti jövedelem esetén érhető el, s csupán a két- vagy többgyerekes adózók számára jelentkezik már alacsonyabb havi jövedelemszinttől. Ennek hatására viszont azok száma is néhány százezerre tehető, akik jövedelmi helyzetén jelentősen, legalább egy vagy másfél havi jövedelemnövekmény erejéig javított az egykulcsos adó bevezetése.
Az önfoglalkoztatókkal kapcsolatos sajátos szabályozási változásokból is látható, miszerint az adócsomag sajnálatos összhatása lehet emellett, hogy az a korábbiakhoz képest is fokozottan motivál a minimálbér utáni járulékfizetésre, miközben a több éve folyamatosan szaporodó szakmai javaslatok egyik sarokpontja, hogy nem tartható fenn olyan adórendszer, ahol a minimálbérre bejelentettek száma meghaladja az egymilliót és egy szűk munkavállalói kör fizeti helyettük is a járulékterhek nagyját. A minimálbérre bejelentettek több mint kétharmada eközben jelenleg sem munkavállaló, hanem önfoglalkoztató, s esetükben a jelenlegi adószabályok szinte tálcán kínálják a magasabb, de jövedelemarányos járulékfizetés elkerülését. Ennek viszont sajnálatos hatása lehet, hogy az egykulcsos adó bevezetésével végül nem, hogy érvényesülne az ilyesfajta gazdaságpolitikai intézkedések gazdaságfehérítő és termelékenységet növelő hatása, hanem épp ellenkezőleg, ismét a vállalati hatékonyságot rontó és a jövedelemarányos járulékfizetést akadályozó jövedelemkivonási és adózási praktikák terjedhetnek el. Emiatt az adócsomag összessége nem, hogy nem támogatja érdemben a hazai vállalkozások és a KKV szektor fejlődését, hatékonyságbeli lemaradásának ledolgozását, hanem éppen ellenkezőleg, továbbra is a polarizált, „beszámlázós” gazdálkodást és foglalkoztatási struktúrát részesíti behozhatatlan előnyben, melyre viszont csekély eséllyel alapítható fenntartható és nemzetközileg is versenyképes gazdasági felzárkózás. Így viszont éppen, hogy a hazai vállalkozások rekedhetnek meg versenyképességükben, ütközhetnek leküzdhetetlen akadályokba a középméretű és fejlődőképes vállalkozássá válás útján, maradhatnak le a termelékenységük javításának folyamatában, melyek hatására tovább torzul a gazdaság amúgy is duálissá vált szerkezete, s a KKV szektor szereplői továbbra is képtelenek lesznek akár kilépni a külpiacokra és érdemi sikereket elérni a nemzetközi versenyben, vagy akár csak a nagyvállalati szektor minőségi beszállítójává válni. Ebben a tekintetben az adórendszerünk módosítási irányai, ideértve az egykulcsos adó bevezetésének módját, az új és a megszűnő kedvezmények körét, a minimálbér utáni járulékfizetést lehetővé tevő kiskapuk megnyitását és eközben a kiszámíthatatlan különadók alkalmazását, sajnos sokkal inkább azonnali politikai igényeket próbáltak kielégíteni, miközben tartós torzulásokat okozhatnak a foglalkoztatásban, a hazai vállalati szektor termelékenységében és versenyképességében, illetve általában ronthatják a befektetési környezetet és a beruházási kedvet.
Az eddig megismert bejelentések és elképzelések alapján tehát talán kevesebbet kell majd aggódnunk az ország eladósodottsága felől, de egyelőre nem világos, hogy az ehhez szükséges költségvetési kiigazítás mellett a hazai vállalkozások és a KKV szektor szűkülő belföldi piacáról ugyan milyen hathatós intézkedések eredményeként lenne képes például nemzetközi piacokra lépni és versenyképességi, illetve termelékenységi hátrányait leküzdve érdemben hozzájárulni a gazdaság növekedéséhez és a foglalkoztatási viszonyok javulásához. Úgyhogy láthatóan maradt jócskán átgondolandó és elvégzendő feladat az elkövetkező évekre is.
ás:
http://oszkopeter.blog.vg.hu/2011/03/02/gyorsertekeles/
Forr