Furcsa rend alakult ki Debrecenben a VESZ egészségügyi Szolgáltató Kht Jerikó utcai laborjában. Kiírták ugyan a rendelési időt, de az csak a rutintalan kezdő betegek megtévesztésére szolgál. 7 órakor nem kezdődött el a vérvétel a múlt héten, pénteken, amikor már közel két tucat felnőtt és egy 39 fokos lázas kisgyerek várt a sorára.
Az előbbiek előbb apatikusan reménykedtek abban, hogy a VESZ Kht Jerikó utcai laborjának dolgozói tudják, mikor is kezdődik a munkaidejük. A debreceni polgárok tévedtek: amikor bő negyedórás késéssel megérkezett az első asszisztens, még egy kurta elnézésre sem futotta. A mormogó elégedetlenkedést egy nagymama hangja törte át, aki négy napja beteg, lázas kisunokájának kért (volna) elsőbbséget.
Nem így történt, bár az elsőként behívott páciens megkérdezte, hogy nem kellene-e a kisgyereket előbbre venni, javaslata ”hisztizik a nagymama” kezdetű válasszal elutasításra került.
Az eredmények kiadása is a munkakezdéshez hasonló „rend” szerint zajlik. Az ugyanis nincs kiírva, hogy a vérvételt követően mikor lehet a leletért esedezni.
Eszembe jutott a történtek kapcsán az az eset, amikor egy debreceni fogorvosi rendelőben, csak úgy, bejelentés nélkül, megjelent a polgármesteri hivatal egészségügyi osztályának vezetője. A kiírtnál későbbi munkakezdést tapasztalva, a város rövid úton felbontotta szerződést a fogorvossal.
Talán nem ártana, ha az osztályvezető, vagy uram bocsá’ a munkáltatói jogokat gyakorló kht ügyvezetője is időnként ellenőrizné: miért is várakoztatják a betegeket Jerikó utcai laborban?
Hajdu István