Ma délután a Farkasréti temetőben eltemettük Peták Istvánt, aki 1972-től volt az MTV munkatársa. Sok fontos pozíció után – a FIDESZ támogatottjaként – a 90-es évek második felében 2 évig az MTV elnöke is volt. Korszakos jelentőségű televíziós műsorok fűződnek a nevéhez. Egyik kitalálója volt az Ablak c .közéleti szolgáltató magazinnak a 80-as évek elején, Rockenbauer PállaL az egyik szellemi atyja volt a Másfélmillió lépés Magyarországon c. sorozatnak.
A mai temetésen Visegrád egykori polgármestere megrendülten beszélt arról, hogy a konkrét történéseken, a közvetítésen kívül milyen sok szempontból volt érdekes és fontos egykor a Visegrádi Palotajátékok televízió által történő közvetítése, aminek ugyancsak ő volt az egyik „kiharcolója”. Hosszan lehetne sorolni tévétörténeti érdemeit!
És mint minden koncepcióval, vízióval, stratégiával - és nem csak taktikával rendelkező - tévés vezetőnek – mert voltak ilyenek is! - Petáknak is voltak vitapartnerei, volt belső /többnyire lapító/ ellenzéke. És voltak támogatói, barátai is. Elnök korában/is/ megosztó személyiség volt. Én magam inkább vitapartnerei közé tartoztam: sok döntését vitattam, nem értettem velük egyet.
Ami közös volt bennünk: volt elképzelésünk arról, mi lehet a feladata, funkciója egy KÖZSZOLGÁLATI televíziónak a 20. század vége felé- és esetleg a továbbiakban.
Minden vitatható ténykedése ellenére az a lényeg, hogy Peták István a magyar televíziózás történetének fontos, meghatározó személyisége volt.
Sokféle egykori televíziós kollégámmal váltottam néhány szót a temetésen. Az elmúlt 25 év során sokunkat soroltak – okkal, ok nélkül - más csapatba , oldalra, sokunknak sokakkal volt/van/bízom benne, hogy lesz vitája a magyarországi televíziózás helyzetéről, jövőjéről. Egyben azonban ma egyetértettünk: Peták István halálával, temetésével kapcsolatosan egy újabb illúziónk szállt el a jelenlegi magyarországi közszolgálati televíziózásnak nevezett izével kapcsolatosan: / finoman fogalmazva/ méltánytalan, amit Peták István halálával kapcsolatban tanúsítottak.
Mert a Magyar Televízió /ill. az MTVA ill. a Duna TV ill. az M1 ill. az M2 ill. M3 ill. M4 stb. valamint az MTI ill. a kuratórium/ nem tekintette saját halottjának Peták Istvánt. A temetésen az intézmény nevében senki sem nem búcsúztatta Peták Istvánt.
Ez – ha nem cizelláltnak akarom megfogalmazni –primitív, bárdolatlan, védhetetlen bunkóság. És annak – szomorú, igaztalan – tanújele, hogy a mai tévés vezetők is azt hiszik – ugyan már volt ilyesmire példa a magyar történelemben máskor, más területen is, - hogy a magyarországi televíziózás velük, 2010-ben kezdődött. Szerencsétlenek…
Feledy Péter
ny. televíziós