Magyarországon jelenleg 8 millió magyar állampolgár maradt, ebből hárommillió kétszázezren élnek mélyszegénységben!
Talán sokan nem tudják, de Budapesten működik egy óvoda, melybe hajléktalan gyermekek járnak. A kicsik minden nap tiszta ruhát és élelmet kapnak, és fürdetik is őket. Az óvodának, a gyermekeknek nagy szüksége lenne 98-146-os méretű ruhákra és 24-35-ös cipőkre, mondta el Szabóné Förhétz Krisztina óvodavezető.
Az ovi 2004-ben szükségből nyílt, hiszen a szabályok szerint az óvodákba csak olyan gyermek vehető fel, akinek lakcíme, tartózkodási helye van. A szakemberek szerint a fedél nélküli gyermekek száma Magyarországon közel ezer fő, ők lakásnak nem minősülő helyiségekben, például pincékben húzzák meg magukat.
A pesti hajléktalanóvodába egész Budapestről viszik a gyerekeket.
Az ovi reggel hétkor nyit, a gyerekeket először megfürdetik, aztán tiszta ruhába öltöztetik, és enni kapnak, mert nagy részük délután négytől másnap reggelig nem eszik. Nincs mit. Az óvodavezető szerint az ő kis óvodásainak az a legnagyobb örömük, ha van mit enni.
Minden ételt megmutatnak nekik, ha lereszelnek egy káposztát, azt is, mert volt olyan kicsi például, aki úgy érkezett hozzájuk, hogy kizárólag a krumplit ismerte. Tartós élelmiszernek és játékoknak is örülnének az óvodában. Aki tud ruhákat és cipőket küldeni, az alábbi címre juttassa el:
Wesley János óvoda 1086 Budapest, Dankó u. 11.
Segítség bárhonnan érkezhet.