Nem az a legnagyobb baj, hogy kedden reggel egy Polgár Tamás nevű honfitársunk gyalázatos dolgokat mondott a Mokkában. Ismerjük jól a Polgár Tamás nevű embert, ő már csak ilyen: ha kérdezik, válaszol, és ilyenkor mindig szélsőséges és demagóg mondatok jönnek ki belőle.
Polgár Tamást a magyar sajtóorgánumokban előszeretettel hívják Tomcat-nek, ami azzal magyarázható, hogy ez a beceneve. Másfelől viszont ez az eljárás aggályos és elfogadhatatlan. Tételezzük fel, hogy a Magyar Köztársaság hallgatag elnökét unokái és közeli ismerősei Dudusnak hívják, ez még egyetlen sajtómunkást sem jogosít fel arra, hogy így szólítsák.
Nem az a legnagyobb baj, hogy Polgár Tamás elmondhatta a véleményét a Mokkában. És az is csak egy fokkal problémásabb, hogy a műsor szerkesztője – az impresszumból tudni, hogy létezik ilyen beosztás a reggeli műsornál - egy nyilvánvalóan felkészületlen riportert állított „csatasorba” a rendőrség által egyébként terrorcselekmény előkészületével is megvádolt Polgár Tamással szemben.
A legnagyobb baj, hogy sem a riporter, sem a magát szerkesztőnek gondoló sajtómunkás nem fogja fel, hogy mi a baj. Merthogy egyre több olyan újság és műsor van ma Magyarországon, melynek készítői nem valódi szakemberek. Tanultak persze ők is mindenféle újságíró iskolákban, amelyekben, tisztelet a kivételnek, olyanoktól kellett volna elsajátítaniuk a sajtómunkásság alapvetéseit, akik maguk is képzésre szorulnának.
Nem Csiszár Jenő az oka elsősorban, amiért olyan szánalmasan alulmaradt a Polgár Tamás nevű trikógyártóval szemben. Nem az a legnagyobb baj, hogy csak hebegni tudott, meg habogni, miközben a vele szemben ülő feketeinges kopasz provokátor csak úgy ontotta magából a gyűlöletkeltő hazugságokat. Csiszárnál jóval felkészültebb és szakmailag nagyságrendekkel hozzáértőbb riporternek sem lett volna könnyű. Így azonban, hogy hősünk szemmel láthatóan híján van mindenféle alapos újságírói ismereteknek, eleve reménytelen helyzetbe hozta őt a műsor főszerkesztője.
Akiről egyébként nem tudhatjuk, hogy létezik-e egyáltalán. Valaki van, de nem az igazi – mondhatnánk Rajkin után szabadon. Valaki biztosan székel a főszerkesztői irodában, hiszen a nevét is olvashatjuk az impresszumban. Ám, ha valóban lenne szerkesztője a Mokkának, olyan, aki járt volna valamelyik rendes, a szakma valódi nagyjait foglalkoztató újságíró iskolába, és mondjuk nem hiányzott volna az órákról mindenféle más, kellemesebb elfoglaltság okán, nos, ha lenne ilyen ember a Mokkánál, akkor tudhatná, hogy a szerkesztés szakmai ismereteket igénylő tevékenység. Nem merül ki abban, hogy műsormenetet írunk, és mindenféle jópofának látszó dolgokat válaszolunk a műsorba befutó sms-ekre.
A legnagyobb baj, hogy sem a riporter, sem pedig a szerkesztő úr nem fogja fel, hogy mi a probléma. Hogy a Polgár Tamásokat nem hívjuk be a tévébe. Hogy Hitlert, Sztálint, Pol Potot nem népszerűsítjük a képernyőn. Súlyozni kell és mértéket tartani, Szabadság téri, Kossuth téri zavargókat legföljebb bűnügyi műsorokban mutatunk, akkor is csak a szemüket eltakarva – legalábbis, ha személyiségi jogaikra hivatkozva így kívánják. Nem beszélgetünk Debillel, Toroczkaival, Satu parancsnokkal, és a többi szerencsétlen, megtévesztett mű-forradalmárral. Nem teszünk úgy, mintha ők is lennének valakik. És, azáltal, hogy képernyőre engedjük őket, nem tesszük őket ideig-órákig valakikké.
Nem tegezzük a Polgár Tamás néven anyakönyvezett Tomcat nevű embert, még akkor sem, ha a hírességek világában ez általános. Tegezhetjük Anettkát, Tomit, Tüncit, Rezsőt, vagy teszem azt, Annácskát és VV Anikót. Mindenkit lehet tegezni, aki legföljebb a közízlésnek árt, de nem akarja embertársait megfélemlíteni és kirekeszteni. Hitlerrel, Sztálinnal, Pol Pottal még akkor sem tegeződünk, ha egy fatális véletlen folytán, jobb meggyőződésünk ellenére, szóba álltunk velük.
Nem az a legnagyobb baj, hogy mindez megtörténhetett, hanem az, hogy akik miatt ez megtörtént, azok valószínűleg fel sem fogják, hogy ez baj. Máskor majd körültekintőbbek leszünk - írták utólagos közleményükben a TV 2 vezetői. Nem körültekintőnek kell lenni, hanem hozzáértőnek.
Olyan embereket kell műsorkészítésre felkérni, akik ismerik az újságírói szakma alapvetéseit. Mert, bár sokak számára ez hihetetlen, az újságírás valamikor, nem is olyan régen, még szakma volt. Valódi újságíró iskolákban, valódi kollégák tanították. Nem csupán beszédtechnikát és helyes fejtartást, de szemléletet is lehetett tanulni. Valamint stílust és hozzáértést, nem utolsó sorban pedig a mérték ismeretét. Hogy meg tudjuk különböztetni a lényegest a lényegtelentől, a fontosat a legkevésbé sem fontostól. Nem Csiszár Jenő és nem is a magát szerkesztőnek gondoló ember a fő felelőse annak, hogy a Mokka kedden reggel ilyen mélyre süllyedt.
Föld.S.Péter
(forrás:www.klubhalo.hu)