Megint sokan voltak, és megint nem lesznek elegen.
Számtalan szám szállingózott a levegőben.
Megszámolták magukat, kétszázötvenezren voltak.
Öt éve a Kossuth téren, Rákay Filip szerint legalábbis, kétmillióan gyülekeztek.
Azóta se kétmillió, se Rákay.
Még a kedves Kudlik Julika is eltűnt, pedig őt már a régi, „komonista” Deltában is nagyon szerettük. Ahogyan ő kezdte a tudományos műsort, azt azóta sem tudta túlszárnyalni senki: szovjet tudósok felfedezték…
Szükségünk van a számokra.
Hogy tudjuk magunkról: sokan vagyunk.
Hogy érezzük: az erő velünk van.
Ezért egy a tábor, egy a zászló.
Ezért gyűjtünk négymillió aláírást.
De legalább kétmilliót.
Vagy kétszázezret, negyvennyolc óra alatt.
Ezért adunk 72 órát.
A számok velünk vannak.
Ne mi mondjuk a legnagyobbat!
Szükségünk van a számokra. Mert bizonytalanok vagyunk, és a számok segítenek nekünk: ha kifáradni látszunk, van mire támaszkodni.
Vonatkozó vicc: egy fiatal srác elkeseredve keresi fel a pszichológust.
Doktor úr, mondja a fiú, a barátaimnak több nővel volt már dolguk, mint nekem. Ez engem nagyon zavar, mit csináljak? Tudna valami tanácsot adni?
Hogyne, fiatal barátom, válaszol a szakember. Mondjon az övékénél eggyel nagyobb számot!
Kompenzálni kell. A kudarcokat, azt, hogy megint nem sikerült.
És azt is, hogy tartunk tőle: legközelebb megint nem fog sikerülni.
Aki kiabál, az fél.
Aki fél, az kiabál.
Egy ismerősöm, a családfáját az ezerkétszázas évekig tudja visszavezetni. Illetve csak tudná, de nem szokta.
Nincs rá szüksége. Ő, anélkül is tudja magáról, hogy magyar.
Persze, neki szerencséje van: nem kell naponta hatvanszor elmondania a „haza”, a „nemzet”, a „magyar” szavakat ahhoz, hogy magyarnak érezze magát.
És arra sincs szüksége, hogy piros fehér zöld madzag – mert ezeket a mini-szörnyszülötteket jelképnek azért nem csúfolnám – fityegjen az autóján. Sem arra, hogy Nagy-Magyarországos matricát ragasszon a kocsija hátsó felére.
Nekünk nincs arra szükségünk, hogy polgárnak neveztessük magunkat. Mi tudjuk magunkról, hogy azok vagyunk.
Az, hogy valaki magyar, vagy az, hogy valaki polgár, az nem odakint van.
Az ilyen belül van.
Vagy nincs.
Sajnálom, de ez van.
Mindegy, hogy mennyi az annyi: kétszázötvenezer, vagy harmincezer?
Nem a szám számít.
Föld S. Péter