Óva intenék mindenkit, hogy elhiggye azt az ostobaságot, miszerint a Magyar Hírlap nevű újságszerű képződmény kormányzati bojkottjának bármi köze is volna a sajtószabadsághoz. Bár, ha jobban belegondolunk, itt valóban támadás érte a sajtó szabadságát – igaz, nem a miniszterelnök, hanem a Magyar Hírlap részéről.
Amit ugyanis a Magyar Hírlap néven futó újságszerű képződmény Széles Gábor tulajdonosi regnálása óta művel, az valójában visszaélés a sajtó szabadságával. Ebbéli minőségében pedig valóban kimeríti a sajtószabadság elleni támadás fogalmát.
Mielőtt bárki félreértené, vagy/ és félremagyarázná: a Magyar Hírlap nem lett betiltva a kormányzat által – a kormány, ha akarná sem tehetné meg, hogy betiltatja a lapot. (Ezt ebben az országban utoljára Orbán Viktor Mihály tette meg, mégpedig 1998. szeptember 30-án a Kurírral – ha bárkit érdekel, szívesen elmesélem).
Lapot betiltani csupán egy független magyar bíróságnak volna módja, de elég végignézni az újságos standok kétes eszmeiségű választékát, a veszély egyelőre nem tűnik jelentősnek.
Azon persze lehet vitatkozni, vajon a miniszterelnök miért csak most utasította az állami cégek vezetőit, hogy mondják le Magyar Hírlap előfizetéseiket, valamint ne hirdessenek többé ebben a külsőségeiben újságra hajazó képződményben. Lehet rajta vitatkozni, nem kicsit: nagyon. Már csak azért is, merthogy már jóval korábban lépni kellett volna ebben az ügyben.
Persze, a miniszterelnököt is meg lehet érteni: talán arra várt, hogy azok, akiknek ez kötelességük lenne, megtegyék. Nem hivatali kötelesség, hanem erkölcsi, vagy éppen szakmai kötelesség.
Nem tette meg senki.
Első körben lehetett volna magára Széles Gáborra gondolni. Aki nem csupán tulajdonosa a Magyar Hírlapnak, de egyúttal Orbán Viktor Mihály jó barátja, és bizonyos értelemben keresztapja is a Fidesz örök és megbonthatatlan vezérének. Széles Gábor nem egy kocsmai gondolkodó, ő maga mondta, hogy fiatalon költőnek készült, végül rendes, kétkezi milliárdos lett belőle, van hát némi rálátása az életre. Ha valakinek, neki tudnia kell, hogy megy ez.
Vagy, ha mondjuk, Széles Gábornak nem jut eszébe, hogy szóljon a redakcióban a fiúknak, hogy fogják vissza magukat és hagyják abba a sajtó szabadságával való visszaélést, akkor még mindig ott lenne maga Orbán. A Fidesz-vezér szintén világlátott ember, több alkalommal is járt már Amerikában, ha máshol nem, ott biztosan saját szemével is tapasztalhatta, hogy az állam nem díjazza az aljas és ordas eszméket.
Vagy említhetnénk a köztársasági elnököt, aki két bazsarózsa, meg egy mangalicatelep meglátogatása között találhatott volna három percet, hogy összevonja a szemöldökét, és érces hangján kijelentse: a sajtó nem így működik.
Mert amit a Magyar Hírlap művel, azt nem most kezdte. Bayer Zsolt írt már a Lepke álmáról, a medencéről és környékéről. Utóbbi cikk egyébként állítólag magának a Vezénylő Tábornoknak sem tetszett. Deutsch – jelenleg éppen Für nélkül – Tamás állítólag még rosszallását is kifejezte az írás szerzőjének, szemtől szembe megmondta neki, hogy nem szép dolog zsidózni. Igaz, Orbán és Deutsch urakat mindez a legkevésbé sem gátolta abban, hogy a Fidesz születésnapján ne domborítsanak egy közös felvételen az ominózus cikkek szerzőjével, Bayer Zsolttal. Aki, mint tudjuk, akkora nagy magyar, hogy szlovák rendszámú terepjáróval közlekedik, és még a HVG is megírta róla, hogy évekkel ezelőtt a cége 100 millió forintot nyalt fel az akkori köztévétől, egy el nem készült filmsorozat honoráriumaként.
És Farkas Flóriánt sem nagyon lehet érteni. Gyilkos állatoknak nevezi Bayer a romákat, ő meg elmegy egy cigányellenes tüntetésre, ahol azt nyilatkozza: egyetért a cikkben írottakkal.
Cigányember Farkas Flórián, vagy fideszes? És ha netán mindkettő, akkor hány százalékban roma, és hány százalékban fiatal demokrata?
Még tán össze is járnak Bayer Zsolttal, megbeszélik a „cigánybűnözés” aktuális problémáit, együtt szidják a „gyilkos cigány állatokat” - utána már könnyű közösen letudni a zsidókérdést.
Persze, tudjuk mi azt nagyon jól, hogy Farkas Flórián jelenleg Fidesz színekben feszít a parlamentben. (Hol vannak a régi szép idők, amikor még Horn Gyula köreiben forgolódott…). De ez még senkit nem jogosít fel arra, hogy hülyének mutassa magát, ütődöttnek, aki hangosan kiáll a dobogóra, és a felbőszült, megvezetett szerencsétlen Kossuth téri horda előtt a mellét verve kiabálja: Igen, így van, az én kurva anyámat!
Mert most valami hasonló történik Farkas Flóriánnal - ha még nem vette volna észre, szólhatna neki valaki, hátha van olyan, akire hallgat.
És kéretik nem bedőlni annak a „bolsevik” trükknek, hogy ez a mostani bojkott jó reklám az újságnak. Nem az, és ez onnan is látszik, hogy ezzel kapcsolatban is kénytelenek hazudni: Széles Gábor például nem kevesebbet állított, minthogy a múlt hét óta 6 ezerrel nőtt az előfizetőik száma.
Aki már látott közelről lapterjesztést, az tudja: ezekről az adatokról a kiadók legjobb esetben is hetek, de inkább hónapok múltán szereznek tudomást.
Szabad országban élünk, mindenki maga dönti el, hogy kit enged be a lakásába. Az államnak is joga van megválogatni, hogy a pályaudvarokon (állami tulajdon), és egyéb köztéri helyeken, ahol az állam a tulajdonos, milyen sajtótermékeket enged árusítani. Ha valakiről tudom, hogy a padlóra szokott köpni, és az orrát a függönybe fújja, valamint a farkával is mindenféle illetlenségeket művel, nem vagyok köteles beengedni a lakásomba. És akkor az illető hiába panaszolja el a barátainak, hogy az ő személyi szabadságán most csorba lett ejtve – csak annyit történt, hogy egy bunkó állatot nem engedtek be egy tisztességes lakás falai közé.
Nem betiltásról van szó: akiknek az ízlését nem zavarja a szenny, tessék előfizetni rá, vagy példányonként megvásárolni. Demokráciában a pénzét mindenki – még az állam is - arra költi, amire jónak látja.
Föld S. Péter