A nyugdíjrendszerek módosítása általában hosszú előkészítő munkát igényel és hatásukat 30-50 év távlatában szokás megítélni, részletes modellszerű számításokkal alátámasztva. A mostani – alapvető rendszerbeli változásokat jelző - módosítások előkészítésére és bevezetésére mindösszesen alig 120 nap adatott meg.
Ezek a törvények minden jel szerint rövidesen meg fognak születni. Vitára, érdemi eszmecserére se hely, se idő nem lesz. Ezért kerüljük most el azokat az elméleti kérdéseket, amelyeket a jelenlegi bejelentések alapján fel kellene tenni. Például: mi a különbség a pénztártagok tulajdona és a vagyonkezelők munkája között, vagy, hogy milyen alkotmányos kritériumoknak kell(ene) megfelelni egy ilyen döntésnek. Ne tegyük most fel azt a kérdést sem, hogy 3-4 év múlva, amikor a jelenlegi nyugdíjpénztári vagyon elfogy, és a nyugdíjfizetési kötelezettség nem csökken (ha csakugyan úgy lesz) miből fogjuk kiegészíteni a TB hiányát? Vagy mi lesz akkor, ha – feltételezve, hogy az államadósság csökkentésére is jut belőle – a kisebb államadósság ellenére a bizonytalanság növekedése miatt a finanszírozás költségei megnőnek?
Inkább maradjunk két lábbal a földön, és legyünk nagyon gyakorlatiasak. Számoljunk.
1. Ha a TB alap hiánya 2010. évi költségvetési előirányzat szerint 694 milliárd forint volt és ebből az elvont havi 30 milliárd forintos magánnyugdíjpénztári tagdíj csak 360 milliárdot fed le, akkor mitől olyan biztos, hogy az állami nyugdíj hosszú távon fedezetet nyújt az időskori ellátásokra?
2. A TB rendszerbe a befizetők (munkáltatók és munkavállalók) adott évi járulékalapjuk megfelelő százalékát nominálértéken fizetik be. Miért kellene a magánnyugdíjpénztári felhalmozott befizetéseket reálértéken figyelembe venni? Ha nem lett volna magánnyugdíjpénztári rendszer, akkor ezek a pénzek nem nominálisan kerültek volna-e az adott évben a TB-be, ahol – mivel nem tőkefedezeti, hanem felosztó kirovó rendszerről van szó – azonnal el is költődtek volna. Értékük tehát mitől lett volna nagyobb?
3. Ha mostantól kezdve a munkáltatói járulék adó, akkor az egyéni számlák csak a munkavállalói befizetéseket (a 10 százalékot) tartalmazhatják. Ebből hogyan lehet a várományokat előre jelezni?
4. Az egyéni számla rendszer csak a magánnyugdíjpénztárból átvitt vagyonelemekre vagy a befizetésekre is vonatkozik? Mi lesz a sorsa a korábbi években befizetett munkáltatói befizetéseknek? Ezek nem részei az egyéni számlának?
5. Ha valóban csak a 10 százalék kerül az egyéni számlára és a nyugdíj majd annyi lesz amennyi, akkor ez miért jobb a magánnyugdíj rendszernél, ahol ugyanezt a 10 százalékot legalább vagyon formájában (azaz értéknövekedési lehetőséggel együtt) látja a befizető?
6. Ha a magánnyugdíjpénztárakban felgyűlt vagyont folyó kifizetésekre és adósságcsökkentésre fordítják, akkor pontosan mit is örökölhetnek a házastársak?
7. A nyugdíjpénztárak portfoliójában több mint 300 milliárd értékű hazai részvény van. 2011. február elsejétől a magyar tőzsdei társaságokban az állami tulajdon ennyivel megnő? A Budapesti Értéktőzsdén szereplő társaságokban tehát a magyar állam tulajdoni aránya (az október végi kapitalizációt figyelembe véve) átlagosan meg fogja haladni az 5 százalékot?
8. A TB alapok működési költségeire előirányzott mintegy 32 milliárd forintos összeg (ami 1 milliárddal kisebb, mint a 2010-es előirányzat) hogyan fog fedezetet nyújtani egy vadonatúj, egyéni számlavezetési rendszer kiépítésére és működtetésére?
9. A magánnyugdíjpénztárak közel 70 milliárdos követeléssel rendelkeznek a magyar bankrendszerrel szemben. Mi lesz ezeknek a sorsa? A költségvetésnek nem lehetnek kereskedelmi banki számlái, ezeket tehát ki kell vonni a pénzintézeti közvetítésből?
10. Aprópénz ugyan a többihez képest, de mi lesz a sorsa a Pénztárak Garancia Alapjában lévő mintegy 8 milliárd forintnak?
A további kérdéseket még lehetne sorolni, ezért sorozatunkat rövidesen folytatjuk. Addig is azok között, akik legalább ezekre a kérdésekre megalapozott választ adnak, egy 2015. évre szóló, egy havi átlagnyugdíjat sorsolunk ki.
Forrás: