Tölgyessy: erőtlenné vált a baloldal

A hazai közélet jelenlegi állapotát nem csupán a Fidesz ereje, hanem legalább ennyire a hagyományos magyar baloldal bukása és valamennyi ellenzéki párt erőtlensége magyarázza. Az elmúlt négy év bajaival a szocialisták kormányzóképességébe vetett általános hit szertefoszlott, a párt nemrégen még megingathatatlannak látszó társadalmi beágyazottsága megbicsaklott. Az új évezred első két országgyűlési választásán az MSZP a szavazatok 42, majd 43 százalékát kapta, most viszont ereje 19 százalékra esett: a pártot legbiztosabb törzsközönsége is elhagyta. 2006-ban az egykori MSZMP-tagok 77 százaléka még a szocialistákat választotta, a Fideszre csak 13 százalékuk voksolt, de 2010-ben már a régi párttagok 46 százaléka a Fideszt támogatta.

Ütköző érdekek és akaratok közt

A legfiatalabb szavazókra a baloldal sosem gyakorolt igazán vonzerőt, ám szilárdan kitartottak mellette mindazok, akiknek családja felemelkedésként élte meg az államszocializmus évtizedeit. Így az MSZP hívei közt akadnak igen alacsony és nagyon magas társadalmi státusú emberek, egyformán ott vannak mögötte az új magyar kapitalizmus legnagyobb nyertesei és vesztesei. Szavazóinak legalább kétharmada a piaci átmenet kárvallottja vagy inaktív, akiket a kulturális azonosság tartott eddig a folyvást piacosító párt mögött. Hallatlanul összetett közönségük következtében a szocialisták kormányzati politikája mindig is a számtalan egymással ütköző érdek és akarat közötti egyensúlyozást jelentette. A parancsuralom körülményei között ennek igazi mestere Kádár János volt, de még Horn Gyula is értette: kik a szavazói pártjának. Pontosan tudta: a kisemberek millióinak kielégítése nélkül nem nyerhet választást.

Elhibázott egyensúlyozás

A Nagy Imre „új szakasza” óta előrehaladó piaci reformok veszteseit kezdettől állami újraelosztással kompenzálta a szocialista hatalom. A személyes fogyasztás állandó növelése nála az állam legfőbb igazolása. Így nem pusztán politikusi rövidlátás, hanem mélyebb szerkezeti okok, a szocialisták támogatóinak legfőbb vágyai vezettek az állandó túlköltekezéshez, és utána a megszorításokhoz. Ezek egyre rövidülő és fájdalmasabb ciklusai viszont mindjobban lejáratták a reform gondolatát. 2002-ben a baloldali koalíció a régi magyar társadalmi modell fokozódó elfáradása közepette vette át a kormányzást. A Fidesz rohamainak terhe alatt szenvedő szocialisták egyre kevésbé tudtak egyensúlyozni közönségük rétegei között, de a politikusi tehetség és a valóságismeret is mindjobban hiányzott a megfontolt politikához. Előbb a jobboldal által elvitatott választói felhatalmazását megerősíteni akaró Medgyessy Péter kezdett mértéket nem ismerő osztogatásba, majd Gyurcsány Ferenc indított doktriner, felülről való modernizációs kísérletet. Ám kényszerűen megszorításokkal párosított civilizátori missziója végképp összeroppantotta a baloldal választói támogatottságát. Ezzel a magyar baloldal mindkét régi hagyománya: a kisembervédő újraelosztó magatartása és a modernizáló elszánása egyformán súlyos kudarcba fordult. A szocialista képviselőcsoportig érő korrupciós ügyek csak még átélhetőbbé tették a szocialista politika bajait a legszélesebb választóközönség számára.

Míg a térség többi országa száguldott, mi helyben jártunk. A kormánytöbbség pártjai meghasonlottak egymással, de a baloldal véleményvezérei végsőkig ragaszkodtak a hatalom megtartásához. A világválság okozta kényszerhelyzetben a Bajnai-kabinet visszavonta Medgyessy Péter intézkedéseit, de a lényegében sikeres válságkezelés sem enyhíthetett a baloldal bukásán. 2010-ben mindegyik parlamenti párt elvitte a maga részét a baloldali kormánykoalíció táborából, nagyobb arányban csupán a nyugdíjasok maradtak meg a szocialistáknak.

Szubkultúrájában ragadva

A koalíciókötés után az SZDSZ mindjobban a baloldal egyik frakciójaként politizált. Állandóan szakítással fenyegetődzött, ám teljes összeroppanásáig szavazataival támogatta a baloldal hatalmát. Az SZDSZ megalapítói mindig is szervesebben kapcsolódtak a XX. század elejéről induló radikális baloldali értelmiségi hagyományokhoz, mint a kádári gyökerű szocialisták. Sosem voltak Deák Ferenc vagy Andrássy Gyula, de akár a mai német szabad demokraták módjára liberálisok. Mindig is irtóztak a tradicionális elitek vezette Magyarországtól, hazánk felemelését sosem szerves fejlődéssel, hanem a magyar ugar szabályos felszántásával képzelték el. Sok mindent tudtak az ország bajairól, de többségük igazán sosem értette az ország reményeit, azoktól inkább szorongott.

A mindent jobban tudó SZDSZ hagyományainak megfelelően kezdettől vezetni akarta a nehezen mozduló, kádári reflexű, behemót MSZP-t. A baloldali értelmiség többsége elejétől fogva félt, rettegett bármiféle jobboldali politikától. Egyetlen, nézeteivel ütköző személyt sem fogadott el kifogástalan európai demokratának. A kilencvenes évek elején még igencsak befolyásos, ám önreflexióra mind képtelenebb baloldali véleményirányítók társadalmi hatóköre egyre inkább beszűkült. Többségük hatása mára megáll szubkultúrája végénél. A baloldal vétkeivel szemben többnyire megértő értelmiségiek most sokszor azon versenyeznek, melyikük minősíti erőteljesebben a Fidesz lépéseit. A jobb-és a baloldali értelmiség engesztelhetetlenségének meghatározó része volt a hideg polgárháború elindulásában, hogy aztán a háborús észjárás igényeinek megfelelően mindkét oldal minden más szempontot alárendeljen a másik tábor legyőzésének.

Szembenézés nélkül

A baloldal épp csak tápászkodik szédítő bukásából. Az MSZP-SZDSZ kormánykoalíció 1994-es közönségének nagyobbik fele a baloldali értelmiségben olyannyira megvetett jobboldalra szavazott. A kétharmados többség a magyarok régi álmainak megfelelően olyan társadalompolitikába kezdett, amivel a szocialisták jelentős része is valójában egyetért. A Fidesz első parlamenti előterjesztéseire az MSZP igencsak zavarodottan reagált. De a szocialisták járhattak volna sokkal rosszabbul is: ugyan néhányan kiváltak a pártból, ám a szervezet együtt maradt. A szocialisták meghatározó emberei jobbára tudják: számukra nincs élet a pártjukon kívül. A baloldal pontosan azt teszi, amit választási vereségei után a Fidesz: módszeresen kerüli a bukásának okaival való szembenézést, és igyekszik belefeledkezni ellenfele hibáinak bírálatába. Orbán Viktor kormányzását tapasztalva a baloldali véleményformálók minden korábbi állításukat igazolva látják: a Fidesz szerintük a magyar jogállam felszámolását végzi, a reformközgazdasággal szakító gazdasági szabadságharc megrendítő kudarchoz vezet majd.

A „politikai közlekedőedények” törvénye

A szocialisták magatartásának máris megvannak az eredményei: míg az önkormányzati választásokon a másik két ellenzéki párt számottevően rontott tavaszi eredményén, addig az MSZP alkalmatlan kampánya ellenére öt százalékponttal növelte támogatottságát. Ősszel már a szocialisták voltak egyértelműen a második párt. Ismét megmutatkozott, létezik a „politikai közlekedőedények egyfajta törvénye”: a nagyobb szintkülönbség, a nagyobb politikai távolság általában több energiát ad. A karakteres kormányzati politikával szemben nem kifizetődő a fél-ellenzéki, közbülső magatartás. A feszültségekkel teli országban igazán csak a markáns ellenpólus vonzza a szavazókat.

Csakhogy ezzel a baloldal gondjaiból még semmit sem oldott meg. A szocialisták egyelőre pontosan annyira erősödtek meg, amennyire a Fidesznek a legjobb: Orbán Viktornak politikája igazolásához igencsak szüksége van az összes bajért felelős, és a minden jobbítási akaratnak szembeszegülő ellenség képére. Amely nem győzheti le a jobboldalt, ám létezésével mégis elállja az útját bármilyen újabb ellenzéki kezdeményezésnek.

Régi bajok terhe alatt

Az állások ezreit elveszítő, a megszokott módon már bajosan finanszírozható szocialisták gondjainak orvoslására eddig két egymással ütköző elképzelés jelentkezett: az egyik vissza akar fordulni a „baloldali gyökerekhez”, a másik a lehető legszélesebb platformon kíván szembeszegülni a kormánytöbbség akaratának. A régi centrumpolitika megbomlása után azonban egyik javaslat sem látszik erősnek. Az orbáni plebejus demokrácia gesztusai minden felső középosztályt támogató terve ellenére közelebb áll a magyarok lelkéhez, mint a szocialista apparátusi politikusok leereszkedése népükhöz. Egyébként is: a baloldali véleményformálók zöme reformer hevületében mindig mélyen megvetette a kisember-központú magatartást, és értelmiségi támogatás nélkül aligha képzelhető el ellenzékben eredményes MSZP-politika.

Az Orbán Viktor megdicsőülésével szemben saját pokolra jutását végletesen igazságtalannak vélő Gyurcsány Ferenc egy pillanatra sem tud nyugodni, hanem elemi önuralomra képtelenül megállás nélkül mondja a maga igazát. A baloldali értelmiség százados eszméire való folytonos hivatkozása tántoríthatatlan hívei között tartotta tábora számos véleményformálóját. Csakhogy az új magyar demokrácia válságának egyik legfőbb előidézője mögött nehezen képzelhető el bármiféle szélesebb demokráciavédő egység. A régi egyensúlyát elveszítő MSZP-t egyedül a Fidesz látványos kudarca emelheti újra erős váltópárttá, ám az továbbra sem látható, mitől kormányozna a korábbiaknál eredményesebben a régi bajaitól szenvedő hazai baloldal.

Az önálló nyugatos polgári pólus esélye

A maguk messze rosszabb államszocializmusával határozottabban szakító többi visegrádi ország már régen túl van az utódpárti politika ellentmondásain. Jelenleg mindhárom államot nyugatos polgári jobbközép pártok kormányozzák. A legjobban polgárosult Csehországban a politikai tagoltság a hasonlóan nyugatos jobb és baloldal váltógazdaságán nyugszik, a gondoktól inkább szenvedő Lengyelországban a politika a konzervatív-liberális jobboldal és nemzeti populista jobboldal szembenállására épül, Szlovákiában viszont a nyugatos jobboldal és populista nemzeti baloldal ütközésén alapszik a közélet. Nálunk viszont az önálló nyugatos politika az SZDSZ koalíciókötésével megszűnt létezni. A kádári tovadöcögés kiáltó bajaival terhelt baloldali kormányzást a ’89-es-váltással lényegével azonosító ország többsége egyelőre visszamenekülni látszik az igazságos vezető és a közérdek által irányított gazdaság reményéhez. Az emberek vágyai alapján Orbán Viktor új keleties rendszert épít. Ennek hathatós ellenpólusa alighanem nálunk is az önálló polgári politika lehetne. Kérdés azonban, akarja-e a magyar társadalom ezt idővel magának felépíteni.

Forrás:www.mr1.hu