- Tavaly több országban romlott a korrupciós helyzet, mint amennyiben javult, és 2016 azt is megmutatta, hogy erősíti egymást a rendszerszerű korrupció és a társadalmi egyenlőtlenség - emelte ki a Transparency International (TI) nemzetközi civil szervezet szerdán Berlinben kiadott éves jelentésében.
"Populista vagy tekintélyelvű vezetők irányítása alatt álló országokban gyakran tapasztaljuk a demokrácia hanyatlását és egy nyugtalanító mintázatot, amely a civil társadalom megleckéztetésére, a sajtószabadság korlátozására és az igazságszolgáltatás függetlenségének gyengítésére irányuló kísérletekből áll össze" - emelte ki a közlemény szerint José Ugaz, a TI elnöke.
Hozzátette, hogy a populista vagy tekintélyelvű vezetők a "haveri kapitalizmus megszüntetése helyett általában még korruptabb rendszert vezetnek be", a korrupció elleni küzdelem pedig csak olyan országokban lehet sikeres, amelyeket a szólásszabadság, a politikai folyamatok átláthatósága, transzparenciája és erős demokratikus intézmények jellemeznek.
A TI szerint ezt jelzik a Magyarországon és Törökországban, illetve Argentínában kibontakozott folyamatok. Miután viszont a dél-amerikai országban megbukott a "populista kormány", a korrupciós helyzet javulásnak indult - mutatott rá a közlemény.
A CPI a korrupciónak a közhivatalnokok és politikusok körében érzékelt mértéke alapján értékeli az országokat. A mutató értéke 0 (nagyon korruptnak érzékelt) és 100 (nagyon tisztának, átláthatónak érzékelt) között mozoghat. A TI 2016-os felmérésben 176 országot állítottak rangsorba. Több mint kétharmaduknál - 69 százaléknál - a CPI értéke nem éri el az 50 pontot, ami azt jelzi, hogy világszerte súlyos a korrupciós fertőzöttség a közszférában.
Az élen ismét többnyire észak-európai országok végeztek. Az első és a második helyen Dánia és Új-Zéland áll, egyaránt 90 ponttal, utánuk Finnország következik 89 ponttal, majd Svédország 88 ponttal. Az első tízben van még Svájc, Norvégia, Szingapúr, Hollandia, Kanada és Németország is. A TI vizsgálata alapján a közhatalom ezekben az országokban szolgálja leginkább a közjót, és ezekben az országokban a leginkább átlátható az állam működése.
A lista végén sincs nagyobb változás az utóbbi évekhez képest, a legkorruptabb és legkevésbé átláthatóan működő államok körébe továbbra is Észak-Korea (12 pont), Dél-Szudán (11 pont) és Szomália (10 pont) tartozik.
A TI a magyarországi korrupciós helyzetet 48 pontra értékelte, ezzel Magyarország az 57. helyre került, Jordániával és Romániával együtt. Tavaly 51 pontot adtak Magyarországnak.