A Bajnai Gordon által alapított Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány „büdzsémagyarázó” projektje, a Közös kassza keretében elkészült a 2012-es költségvetés tervezetének frissített kockázatelemzése. A tanulmány megállapítja, hogy a jövő évi költségvetésben közel 400 milliárdos lyuk tátong, miközben egyre inkább az a tévhit válik a kormányzati gazdaságpolitika alapjává, hogy az ország versenyképességét jobban szolgálják az átmeneti kiigazítást célzó lépések, mint a strukturális egyenlegjavítás.
Az Alapítvány álláspontja szerint ezzel a tévhittel való leszámolás nem pusztán a 2012 költségvetés, hanem a 2013-2014-es hatások miatt volna halaszthatatlan. Várhatóan elsősorban az ezzel kapcsolatos kormányzati magatartás változásán múlik majd az EB-IMF tárgyalások kimenetele is.
A Közös kassza-projekt elemzéseiben láthatóvá váltak azok a feszültségek és kockázatok, amelyek a 2012-es büdzsé tervezetének bukását jelenthették. A múlt idő használata sajnos indokolt: az Alapítvány költségvetéssel kapcsolatos figyelmeztetéseit mára az élet igazolta. Néhány napja Magyarország kormánya maga is belátta: új költségvetésre van szükség. A miniszterelnök bejelentése szerint a sarokszámok nem változnak ugyan, ám a büdzsét jóval kedvezőtlenebb forint-euró árfolyamon kell újraszámolni, a gazdasági növekedés mértékét pedig – optimális esetben – fél százalékos szintre mérsékelni. A Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány „büdzsémagyarázó” projektjének most publikált, frissített kockázatelemzése szerint a kép ennél jóval borúsabb. A 2012-es büdzsé sarokszámainak megtartásához közel 400 milliárd forint hiányzik a rendszerből, azaz legalább ilyen mértékű kiigazításra van szükség, a magyar gazdaság pedig 1,1 százalék körüli mértékben is zsugorodhat. A Költségvetési Felelősségi Intézet Budapesttel együttműködésben készített elemzés megállapítja: ennek legfőbb oka a strukturális egyensúlyjavítás elmaradása, a gazdaságpolitikai intézkedések tartósan növekedésgátló hatása – és ennek következtében a foglalkoztatottság tartós csökkenése a versenyszférában.
A Romhányi Balázs által vezetett szakmai műhely munkáján alapuló kockázatelemzés megállapítja: a növekedési ütem csökkenésének egyik legfontosabb oka az élőmunkára rakódó terhek súlyosbodása. A minimálbér 19, illetve a garantált bérminimum 15 százalékos emelése, különösen az átmeneti bérkompenzáció megszűnése után a versenyszektorban foglalkoztatottak létszámának tartós csökkenésével kell számolnunk.
A további növekedésellenes gazdaságpolitikai intézkedések közül külön is kiemelendő a devizahitelek végtörlesztésének hazai módja, amely a kereskedelmi bankoknak okozott veszteség miatt a hitelezés visszafogását, az innováció és a beruházások elhalasztását okozzák a gazdaságban. Így lefékezik annak növekedését, és erőteljesen hozzájárulnak a költségvetési egyenleg további romlásához.
Az Alapítvány számításai szerint a most fennálló kiigazítási szükséglet eléri a GDP 1,3 százalékát, abszolút összegben közel 400 milliárd forintot. Ezzel szemben a kormányzati kommunikációból – az eddig nyilvánosságot kapott tervek alapján – csupán összesen mintegy 320 milliárdra rugó intézkedéscsomag olvasható ki: a sokadszor emlegetett, 200 milliárd forintnyi tartalék felhasználása, valamint egy 120 milliárd forintnyi, „elegyes” megszorító csomag. Ez utóbbiban található a magánnyugdíj-pénztári rendszerben maradó polgárok járulékainak végleges elvonása, annak következményeként pedig a nyugdíjrendszer második pillérének „aktív eutanáziája”. Olyan döntés ez, amely a jogállam eszméjével önmagában is ellenkezik, ám ezen felül tovább rombolja a magyar gazdasággal szembeni bizalmat, illetve a magyar családoknak a megtakarítások biztonságába és ésszerűségébe végsősoron a magyar államba vetett hitét is. Mindezt egy olyan időszakban, amikor a lakosság eladósodottsága egyike a legnagyobb problémáknak.
Kockázatelemzésünk a kiigazítási igénnyel kapcsolatos kormányzati bizonytalanságok miatt úgy számol, hogy a 2012-es költségvetési hiány nemcsak a 2,5 százalékos eredeti célt, hanem a 3 százalékos maastrichti küszöbértéket is meghaladhatja. Ennek részint a kiadáscsökkentő intézkedések részleges bevételcsökkentő hatása, részint pedig a 2012. évi költségvetésben rejtve maradó további kockázatok, „telepített aknák” az okai, amelyek hatástalanítására a tartalék sokadik felélése után aligha lesz mód. (A közöskassza.hu oldalon elérhető részletes elemzés nevesíti és számszerűsíti is e kockázatok legjelentősebbjeit.)
Az Alapítvány szerint Magyarország helyzetét csak tovább nehezíti az a kormányfői taktika is, amely láthatólag egyre jobban kirekeszti hazánkat az EU jövőjét alakító döntési folyamatokból. Márpedig, ha Magyarország csak „elszenvedője”, de nem alakítója e döntéseknek, azzal végső soron jobban korlátozza saját szuverenitását, mintha maga is aktív részese volna a fiskális unió felé tett közös, európai lépéseknek.
Oszkó Péter, a válságkezelő kormány volt pénzügyminisztere elmondta: „Egyre inkább a hivatalos Magyarország álláspontjává kezd válni az a gazdasági tévhit, hogy egy, miénkhez hasonló helyzetben lévő ország gazdasági növekedése beindítható strukturális egyensúlyjavítás nélkül. Sőt, a kormányzati illetékesek és a hozzájuk közel álló hírmagyarázók, gazdaságpolitikai elemzők világképében egyenesen a gazdaság gyorsulására leselkedő mumusként jelenik meg a tartós eredményekkel járó fiskális korrekció. A magyar kormány gazdaságpolitikája így sajnos az egyszeri tételekkel próbálkozó – a jogállami kereteket egyre jobban feszegető – kiigazításra és a csodavárásra épül. Részint a magánnyugdíj-pénztári vagyon (és talán a jegybanki tartalék) elvonására és felélésére, részint a német gazdaság fellendülésére, amelyet – a kormányzati remény szerint – automatikusan követ majd a magyar gazdaság. Ezt egészíti ki az a tévhit is, hogy – ha már a növekedés belső fogyasztásélénkítéssel történő beindítása elkerülhetetlenül kudarcot vallott – a versenyképességet árfolyam-politikával, azaz nominális leértékeléssel kell és lehet javítani.
Ezzel szemben a valóság az, hogy Magyarországnak a nominális leértékelésre semmiféle mozgástere nincs, hiszen mind a magánszektor, mind a közszféra óriási külső adósságállománnyal küzd, amelyet a devizahiteles mentőcsomag, és annak legújabb állomása, a Bankszövetséggel kötött megállapodás sem tüntet el, legfeljebb >>államosítja<< a magántartozások egy részét. A forintra átváltott hitelek kamatai ezzel jelentősen növekednek. Hazai tapasztalatokból is tudjuk, hogy a – strukturális egyenleg javulását is biztosító – ún.belső leértékelés, azaz a 2010 nyara óta halogatott szerkezetátalakítások és kiadáscsökkentések mind a versenyképesség növekedését, mind a pénzügyi stabilitás visszaállítását egyszerre eredményezhetik. A 2009-10 közötti válságkezelés tapasztalatai, amikor mély recesszióból fordult növekedésbe a gazdaság, miközben a költségvetés strukturális egyenlege mintegy 4 százalékot javult, ugyancsak ezt igazolják, így a nemzeti érdeket sokkal inkább szolgálná ennek a gyakorlatnak a követése. Az IMF-fel való megállapodás a gazdaságpolitika hitelességének visszaszerzése mellett ezért is volna fontos Magyarország számára: annak teljesítése vélhetően kikényszerítené azt a strukturális egyensúlyjavítást, amely a stabilitásunkhoz, növekedésünkhöz, a versenyképességünkhöz is nélkülözhetetlen”.
Forrás: Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány