Tetőfokára hágott a demokrácia, tobzódik a szabadság, de nem ez a baj, hanem az, hogy már nem nagyon érdemes normálisnak lenni.
Vagy, ha érdemes, akkor nem lehet.
Laci és Gyuri kiváltották a vadászati engedélyt, és most kart karba öltve indulnak razziázni. Már azt is nehéz volt ép ésszel felfogni, amikor a bíróság negyvenezer forintra büntette a Toroczkai névre hallgató- amúgy Tóthként anyakönyvezett - bajkeverőt, aki vagy másfél évvel ezelőtt, egy szeptemberi estén a TV székháza felé vezényelte az ő népét.
Mely nép aztán élve demokratikus jogaival, kissé megváltoztatta a környék látképét: autókat gyújtott fel, kirakatokat és kapukat tört össze, rendőröknek okozott különböző súlyosságú sérüléseket – még a tévé büféjét is kifosztották, világnézeti alapon persze, Túró Rudi fogyasztása céljából.
Amikor a bíróság ezért negyvenezer forintra ítélte a derék Tóth Lászlót, s végül még ezt sem kellett kifizetnie, a demokrácia hívei megértették az üzenetet: itt már minden megtörténhet.
Öröm az ürömben, hogy e nagyszabású felfordulásban Toroczkai-Tóth nem maradt egyedül: hű társa volt a rombolásban egy Budaházy névre hallgató bajleverő, aki ugyancsak a kormány elkergetését ígérte a feltüzelt harcostársaknak. Már az is érdekes volt, hogy amikor végre sikerült elfogni, szabadlábon védekezhetett - nálánál jóval kisebb kárt okozó kétkezi tyúktolvajok azonnal a rács mögött találják magukat, aztán várhatják a tárgyalást, ahol időnként igazságos, de legalábbis nem nevetséges ítéletek születnek.
Budaházyt első fokon felmentették, mert bár az ügyében eljáró bíróság szerint csúnya dolog ugyan, amit Budaházy tett, meg nem is lehet egyetérteni azokkal, amit mondott, de hősünk alapjában véve mégsem büntetendő. Merthogy Budaházy nem mondta meg, hogy mikor és hol találkoznak majd a forradalmárok a törvényesen megválasztott kormány elkergetéséhez. Ha Budaházy azon a szeptemberi estén az órájára néz, és azt mondja, hogy tizenhét perc múlva találkozunk a 4-es villamos Ferenc körúti megállójánál, az egy konkrét szervezkedési tényállás lett volna, de ő nem mondott ilyet, ezért szabadon távozhatott a bíróságról.
Lesz persze még egy forduló, a vád ugyanis fellebbezett, minálunk meg ugye mostanában gyakran előadódik, hogy másodfokon az első fokhoz képest egészen más ítélet születik. Ha ifjabb Hegedűs (lásd még: galíciai jöttmentek) szégyenteljes felmentésére gondolunk, akkor még az is megeshet, hogy másodfokon a Budaházyt állami kitüntetésre terjesztik fel, élete végéig ingyenes kombinált bérletet kap, és valamelyik menő kóser konyhát arra kötelezik, hogy élete végéig gondoskodjon az ellátásáról.
Jelenleg tehát mindkét bajkeverő szabad, és nem kell csodálkoznunk azon, ha úgy gondolják, valamivel el kell ütniük az időt. Jóravaló, dolgos fiatalemberek ők mindketten, ne várjuk el tőlük, hogy odahaza üljenek ölbe tett kézzel - nem várhatják tétlenül, hogy a szájukba repüljön az általuk elképzelt rend.
Ha nemzetünk legjobbjai nem alkalmaznak erőszakot, akkor az alkotmányos rend hülye lenne csak úgy, magától megváltozni!
Toroczkai-Tóth és Budaházy most azt találta ki, hogy elűzik a korrupt embereket, s levadásszák a nekik nem tetszőket. Elsősorban bírák, vám- és adótisztviselők jöhetnek szóba, de joggal retteghetnek az újságírók, valamint a politikusok is.
Mostantól tehát félve kell leírni minden mondatot, muszáj lesz vigyázni a jelzős szerkezetekre és a rossz helyen használt ikes igék is kitoloncoláshoz vezethetnek.
Az egyébként egy igen szép és tetszetős gondolat, hogy aki korrupt, az tűnjön el a közéletből. Ha megkérdezünk száz embert, százegy biztosan ezt válaszolná. Mint ahogy annak sem örülne senki, ha a gyereke egy korrupt újságíró, vámos, vagy politikus gyerekével barátkozna.
A történet egyébként nem új, a legvisszafogottabb stílusunkban is csak annyit mondhatunk: nem a Toroczkai-Tóth -Budaházy tandem szarta a spanyolviaszt. Ki a reakciósokkal a közéletéből! - mondták anno a mi derék vezéreink az ötvenes években, amivel már akkor is nagyon egyet lehetett érteni. Sőt, nem csak lehetett, de kellett is! Persze, ez nem esett nehezére az akkoriaknak, normális ember nem örül annak, ha reakciósok vannak a közéletben. Még egy moziban, vagy a villamoson sem jó a reakciós ember, a közéletben pedig kifejezetten kínos az ilyen személy.
Vannak persze apró, már-már jelentéktelen, de azért mégiscsak megkerülhetetlennek látszó körülmények. Nem is arra gondolok elsősorban, hogy vajon mi jogosítja fel Toroczkai-Tóth és Budaházy urakat arra, hogy hajtóvadászatokat rendezzenek, razziázzanak, neveket, címeket és úgy általában, személyesnek minősülő adatokat tegyenek közzé. Nem vagyok ugyanis száz százalékosan meggyőződve arról, hogy e két szentéletű úriember morálisan alkalmas arra, hogy megmondja valakiről, hogy tisztességes, vagy éppen ellenkezőleg, korrupt gazember.
Bár, volt már hasonlóra példa: egy Göbbels nevű embertől, a náci Németország propagandaminiszterétől származik a mondás, miszerint az, hogy ki zsidó, azt én döntöm el.
Ebből a szempontból a Magyar Gárda is nagyon rendben van: ők, mint az széles körben köztudott, a parlagfű irtására szerveződtek, na jó, néha egy kis hadisír-gondozást is bevállalnak, de alapjában véve a parlagfű hozza ki őket leginkább a béketűrésükből. Velük is csak annyi a baj, mint a nagyszerű előddel, a Göbbels nevű miniszterrel: az, hogy ők akarják megmondani, kit kell parlagfűnek tekinteni.
A fentiek fényében engedtessék meg, hogy régi vesszőparipámon lovagoljak. Miszerint a mi köztársasági elnökünk, aki tudjuk, pártok és emberek fölött áll, megint csak mély hallgatásba burkolózik. Tudom, nem egy ilyen nagyon magas közjogi méltóság reszortja, hogy minden futóbolond hülye agymenésére reagáljon. De ha belegondolunk, hogy annak idején Hitlerék is vagy 23-an kezdték a müncheni sörkocsmában, akkor ez a mostani levadászás azért egy elnöki fejcsóválást, de minimum egy szemöldökráncolást megérdemelne.
Föld S. Péter