Van-e veszély? Kell-e félni?

Jegyzet - 2007-09-03

Van veszély, és nem kell félni.

 

Szerintem sem kell félni. Erősek vagyunk, és nem lehet, hogy ami volt, az még egyszer megtörténjen.

 

Nem elég erősnek lenni – erősnek is kell látszani.

A történelem kerekét nem lehet visszaforgatni. Ma már más a világ. Demokrácia van, demokratikus intézményekkel. És az emberek is mások, tanultak a történelemből.

 

Nem tanultak, vagy ha igen, nem eleget. Az emberek könnyen felejtenek. Hajlamosak azt hinni, hogy mindössze annyi történt, hogy a történelem rosszat álmodott. Pedig nem: ami történt, az egyenes következménye volt a hallgatásnak.

 

Nem szabad eltúlozni a veszélyt. Ilyen lett a világ, de ebben nincs semmi tragikus. Nyugaton és Amerikában is vannak szalonképtelen eszmék, leharcolt, szánalmas szervezetek. Az emberek többsége nem szereti őket, ezért nem is juthatnak hatalomra.

 

Hitleréket sem szerették. Hányan is voltak az elején? Kevesen. Azután egyszerre csak sokan lettek.

 

Sokan lettek és elegen. Egy lett a zászló és sok lett a tábor…

 

Az akkor volt, ma meg ma van. Ezek itt, nálunk, nevetséges operettfigurák. A megbízott főkapitányuk egy pocakos, leharcolt ripacs. Könnyebb átugrani, mint megkerülni. Csak röhögni lehet rajtuk.

 

Nincs akkor, és nincs ma. Helyzetek vannak. Emberek, eszmék, indulatok. És a fasizmus nem létszám kérdése. Nem úgy van, hogy bizonyos fasiszta-létszám alatt még nincs veszély, egy adott létszám fölött meg már van. Lehet röhögni rajtuk, de csak addig, amíg nincs sírásra ok.

 

Nem szabad eltúlozni a szerepüket. Kevesen vannak és törvényes keretek között működnek. Kétszer is meggondolják, hogy valami törvénytelent elkövessenek. Tudják, amíg betartják a törvényeket, addig nem lehet mit tenni ellenük. De nem is kell. Hadd játsszák a kisded játékaikat, mi meg, ha akarunk, röhöghetünk rajtuk.

 

Tehát, te azt mondod, hogy meg kell várni, amíg egyszer nem tartják be a törvényeket?

 

Azt. Nekünk, demokratáknak, nincs más lehetőségünk. Amíg törvényesen működnek, addig nem tehetünk semmit. Ha csak egyszer is megsértik a szabályokat, a törvény szigora lecsap rájuk.

 

Ha nem lépsz fel időben ellenük, egyszerre csak azon veszed észre magad, hogy ők hozzák a törvényeket. Ők lesznek a törvény, és te leszel törvénytelen.

 

Demokráciában nem lehet diktatúra.

 

Diktatúrában nem lehet demokrácia. Hiába mutatod nekik menlevélként, hogy te demokrata vagy, gúnyos mosollyal összetépik a papírodat. Láttunk már ilyet.

 

Ilyen nem lesz. Nem olyan időket élünk.

 

Akkor is azt hitték, hogy nem olyan időket élnek. De legyen neked igazad: én is azt mondom, hogy nem lesz. Nem lesz, ha nem engedjük. De nem magától nem lesz! Csak akkor nem lesz, ha nem engedjük, hogy legyen!

 

Akkor most szerinted van náci veszély Magyarországon?

 

Hogyne lenne.

 

Kell félni tőlük?

 

Nem kell. Csak akkor félelmetesek, ha félünk tőlük.

 

Föld S. Péter

(www.klubhalo.hu)