Debrecen a magyar járműgyártás, buszgyártás egyik fellegvára lehet - mondta a nemzetgazdasági miniszter szerdán Budapesten, miután az EvoBus Hungária Kft. és az ITK Holding Zrt. képviselői szándéknyilatkozatot írtak alá, amely alapján új buszokat gyártanak majd a hajdú-bihari megyeszékhelyen.
A Daimler tulajdonában álló német EvoBus GmbH magyarországi vezérképviselete és a magyar társaság szándéknyilatkozata szerint az EvoBus Hungária "alacsony belépésű" alvázakat szállít az ITK Holdingnak, amelyekre a magyar cég saját fejlesztésű autóbusz-felépítményt tervez. A prototípus előreláthatólag 2017 tavaszára készül el - olvasható az esemény sajtóanyagában.
Varga Mihály szerint a szándéknyilatkozat azt is jelenti, hogy a Mercedes-Benz, a világ egyik vezető járműgyártója a sajátjával egyenértékű teljesítményt és minőséget vár egy magyar cégtől.
A régi hagyományokkal rendelkező magyar autóbuszgyártás fellendülése nemzetgazdasági érdek - jelentette ki. A nemzetgazdasági miniszter kitért arra, hogy a kormány a következő 3 évben mintegy 35 milliárd forintot kíván fordítani a buszgyártási programra. Mint mondta a buszgyártás olyan terület, ahol viszonylag rövid távon is lehet eredményeket elérni, új munkahelyeket létrehozni.
A költségvetésnek is 30-35 milliárd forintos éves többletbevétele származhat az ágazatból, ha a terület fejlesztése eléri a kívánt szintet - tette hozzá. Kossa György, az ITK Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, a cégcsoport 50 millió eurót (több mint 15 milliárd forint) fordít saját forrásból a járműfejlesztésre és a gyártási infrastruktúra bővítésére. Hangsúlyozta, a cégcsoport eddig is több mint 15 milliárd forintot ruházott be a magyarországi közösségi közlekedésbe. Mint mondta, büszkék arra, hogy az EvoBus GmbH auditján megfelelt a cégcsoport, ami mutatja, hogy a cég műszaki tudása, kapacitása, elkötelezettsége, szakmai múltja és kompetenciái megfelelnek a legmagasabb elvárásoknak. Kitért arra, hogy egy magyarországi cégnek sokat jelent, hogy a kormány olyan ágazati stratégiát alkot, amelyre érdemes saját kockázaton beruházásokat végrehajtani és munkahelyeket teremteni, nemzetközi együttműködéseket kialakítva. Jörg Schmidt, az EvoBus Hungária Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, az elmúlt 3 évben 400 alacsony padlós Mercedes-Benz buszt helyeztek üzembe Budapesten, és további 25 hibrid busz üzemel Kecskeméten. A mai megállapodásban szereplő, 12 méter hosszú, Euro 6-os motorral felszerelt alvázak a spanyolországi Samano városából érkeznek majd, és alapvetően elővárosi, regionális buszvonalakat szolgálnak ki, valamint kisebb városokban városi buszvonalakat is, ahol nem túlterhelt a közösségi forgalom - ismertette.
Az alváz előnye, hogy az első alacsonypadlós terület a mozgássérült és a gyermekkel érkező utasoknak is kényelmes beszállási lehetőséget biztosít, míg a magaspadlós hátsó területen kényelmes ülések helyezkednek el - mutatott rá. Mint mondta, örömükre szolgált, hogy az ITK Holding sikerrel vette az első EvoBus auditot. Papp László, Debrecen polgármestere kiemelte, a beruházással 350 új munkahelyet hoznak létre a városban. Szavai szerint a magyar autóbuszgyártás Debrecenben talált új otthonra, a megállapodás további távlatokat, lehetőségeket nyit a városnak és régiónak.
Kiemelte, hogy a beruházás új iparágat képvisel, amelynek nincs előélete a városban; a járműgyártás az alkatrészgyártás kivételével Kelet-Magyarországon gyakorlatilag nincs jelen.
Debrecen mellett szól, hogy nemzetközi repülőtérrel rendelkezik, az ország legnagyobb és legszélesebb képzési spektrumú egyeteme is itt található, valamint kiváló szakképzési rendszere és megfelelő munkaerő is rendelkezésre áll - sorolta Papp László. Kitért arra, hogy az ITK Holding biztosítja Debrecenben az autóbuszos tömegközlekedést, 2009-től. A villamos és a troliközlekedést is ide számítva elmondható, hogy Debrecen a legmodernebb járműparkkal rendelkezik Magyarországon. Mint mondta, Kelet-Magyarország, azon belül Debrecen kiemelkedő tőkevonzó képességgel rendelkezik, idén már több mint 1800 új munkahely jött létre 65 milliárd forint működő tőke áramlott a városba, amiben jelentős része van a kormányzati ösztönzőnek.
Nagyon fontos az ország régiói közötti egyensúlytalanságok megszüntetése, és a képzett munkaerő megtartása az ország keleti részében, megfelelő munkalehetőségek biztosításával - hangsúlyozta a polgármester. A nyilvánosan hozzáférhető cégadatok szerint az Evobus Hungária Kft. 2015-ben 14,7 milliárd forint értékesítési árbevételt ért el az egy évvel korábbi 5,4 milliárd forint után. A cég adózott eredménye tavaly 185 millió forint volt a 2014-es 278 millió forintot követően. Az ITK Holding Zrt. tavalyi árbevétele 343 millió forintot tett ki, ami csaknem megegyezett az egy évvel korábbi 345 millió forinttal. A cég 2015-ben 280 ezer forint adózott eredményt ért el, míg egy évvel korábban 17 millió forintot tett ki a nyereség.