Vásárolna-e Ön használt politikustól?

Én, ha politikus lennék, azért elgondolkodnék a fentieken. (Persze, nem vagyok politikus, talán ezért is van az, hogy helyettük is megpróbálom beleképzelni magam a magyarok húsz százalékának gondolatmenetébe.)

Újakat a használtak helyett, lecserélni az öregecske politikai pártocskákat - az elképzelés fölöttébb felemelő, és a nemzet jövője szempontjából is viszonylag szignifikáns. Ám ettől függetlenül, vagy talán éppen ezért, óvnék mindenkit, hogy hamis illúziókba ringassa magát. Egy darab ideig ugyanis még be kell érnünk az ismert garnitúrával. Tetszik, nem tetszik – naná, hogy nem!- egyelőre ők vannak minekünk, merthogy ők is mibelőlünk vannak, mi magunk termeltük ki őket, a magunk örömére és gyönyörűségére.

Most meg hiába is próbálnánk ezeket a csöppet sem szellemes szellemeket visszaszuszakolni a palackba, csak röhögnek a markukba! Rajtunk röhögnek a saját markukba, amit ráadásul mi raktunk tele mindenféle számla nélküli, adóellenőrt soha nem látott juttatásokkal.

Úgy kell nekünk, ha ők kellenek nekünk!

De azért most mégis egy kicsit komolyabbra venném a figurát, már csak azért is, mert olyan nagyon nem lennék biztos abban, hogy kellenek nekünk. Mérget sem vennék rá, és nagyobb összegben sem fogadnék az ügyben: van egy sejtésem, hogy nem igazán hiszünk a mi mostani politikai elitünkben.

Mert, bár biztosan vannak közöttük viszonylag tisztességes emberek is, azért egy kezemen megszámolnám, melyiküktől vásárolnék használt autót?

Itt van például a mi a legfőbb szakszervezeti vezérünk, a legnagyobb sztrájkszervező. Ő maga nyilatkozta oda nagy büszkén, hogy élete során már vagy húsz sztrájkot szervezett és - ezt már mi tesszük hozzá a magunk földszintes módján - hol van még a vége!  Ez a fősztrájkos ember egy nagyon négyszintes, meglehetősen liftes villában lakik, amit persze a világért el nem irigyelnék tőle - van annak, aki el nem issza! Gaskó vasutas életútján keresztül csupán jelezni szeretném a probléma mikéntjét, miszerint, hogy nem minden az, aminek látszik – attól, hogy valakinek van mit a sínbe aprítania, még hatékonyan képviselheti a nálánál keskenyebb vágányúak pártoktól független, Fidesz-közeli érdekeit.

Nincs széthúzás tehát a nemzetben, abban például sokan egyetértenek, hogy új pártokra, és főként új fizimiskákra lenje szükség. Romlatlan, tisztakezű emberekre, akikre még a hírtévés riporterek sem tudnák akár egyetlen gemkapocs ellopását bizonyítani.

Kérdés persze, hogy idehaza találunk-e ilyeneket? Valószínűleg nem - a mifelénk tenyésző elitet jól ismerjük. Mindenki volt már - tudjuk, milyenek. Lenne egy megoldás, például, hogy külföldről kellene politikai elitet importálni. Ami egyrészt szép gondolatnak látszik, másfelől viszont necces valamelyest – mi van, ha kiderül, hogy a messziről jött megváltóknak még a hazai kollégákhoz viszonyítva is jobban maguk felé hajlik a kezük?

Maradnának hát az idegen civilizációk, bár azokkal meg az a fő baj, hogy még egyáltalán nincsenek felfedezve. Még leginkább az lenne a kézenfekvő, hogy új, tiszta és romlatlan nemzedéket kell nemzeni. Persze, itt is felvetődnek bizonyos kérdések, merthogy a gyermeknemzés normális üzemmenetben ugyan egy léha és igen kellemes pillanat, ám semmi garancia nincs arra, hogy a születendő gyermek nem olyanná lesz-e, mint a szülei. (Vagy, ami még ennél is borzasztóbb távlatnak tűnik: még olyanabb!)

S ha már itt tartunk, én azzal a vélekedéssel sem értek egyet, hogy a mostani kormányzó pártok agyatlan, teszetosza népség, akik csak úgy, hübelebalázs módjára verik szét maguk alatt a nem létező birodalmukat. Éppen ellenkezőleg: véleményem szerint nagyon is tudatosan, vállat vállnak vetve rombolják le, amit idáig felépítettek. Összehangolt, átgondolt munka folyik – ezer Vekker nem képes olyan hatékonyan kikezdeni a kormány és a miniszterelnök tekintélyét, mint néhány önjelölt kolléga. Akik abban a tévhitben élnek, hogyha lefűrészelik az asztal lábát, attól majd ők magasabbnak látszanak.

Szerintem szó sincs ilyenről, a fűrész dolgozhat bármily leleményesen, a lábnélküli asztal már nem asztal, nincs értelme tehát nálánál magasabbnak lenni. Sürgősen abba kellene hagyni tehát ezt a buta partizánosdit, még akkor is, ha tudvalevő, hogy amíg tart a vaktöltény a filmgyári pisztolyokban, addig a főszereplők mindig késztetést éreznek arra, hogy folyamatosan tüzeljenek.

Jó lenne valami mást, az önsorsrontásnál legalább egy paraszthajszállal értelmesebb dolgot kitalálni.

Például, nem ártana az asztalnak legalább három ép lábát meghagyni. Hátha egyszer még jók lesznek valamire. Ha, esetleg valamikor újból építkezni akarnánk és nem rombolni.

Föld S. Péter