Néhány hónappal ezelőtt azon füstölögtem, hogy egyik kedvenc városomból, Prágából bezzeg várost csinált a média. Egy kellően végig nem gondolt, riportnak csúfolt pamfletben a cseh fővárost összehasonlították Budapesttel és a megmérettetésből egy sajátos szemüvegen keresztül az jött ki, hogy Prágában minden jó, Budapesten meg minden rossz.
Akkor azt írtam, hogy ez nem igaz, és aki szereti a magyar fővárost az ennél legalábbis árnyaltabban fogalmaz.
Nem tagadja el a hibákat, nem mondja jónak azt, ami rossz, de azt állítani, hogy Budapesten a turistaszezonban egyáltalán nincsenek turisták a Hősök Terén, az szerintem, több mint csúsztatás.
Azóta már tudom, hogy Prága valóban előttünk jár, és nem ők, hanem mi vagyunk azok, akik csehül állunk.
Igaz, a cseh kormány még csak a jövő év elejétől vezeti be a vizitdíjat és a kórházi napdíjat, meg az egészségügyi reformmal is le vannak maradva kissé – már dolgoznak rajta! – ám van valami, ami elgondolkodtató.
Néhány nappal ezelőtt a cseh neonácik a hírhedtté vált Kristályéjszaka évfordulóján tüntetni akartak a cseh főváros zsidónegyedében. A prágai főpolgármester nem sokat habozott, úgy ahogy volt, betilttatta a tüntetést. Egy ottani bíróság engedélyezte a vonulást, majd, rövid huzavona után, végül mégsem engedélyezték.
Nem dicsőség az ilyen, nem is érdem, mindössze egy normális társdalom természetes állapota. Nemet mondani a fasizmusra, öltözzék az bármilyen jelmezbe – félelmetesen mulatságos gárdának, vagy bármilyen más maskarába.
A cseh neonácik azonban úgy gondolták, ők mégiscsak tüntetni fognak Prága történelmi zsidónegyedében. Be is jelentették ezt a szándékukat, nehogy bárkinek is kétségei legyenek: jönnek!
A cseh média a bejelentésre igen érdekesen reagált. Nem azt kezdték firtatni az ottani sajtómunkások, hogy a rendőrök milyen erőkkel vonulnak fel megvédeni Prágát a felfordulástól. Nem azt kérdezték, hogy lesz-e azonosító a rendőrökön?
Ott, abban a pillanatban, nem az volt a fontos.
Fontos dolgok ezek – békeidőkben. Amikor nem a demokrácia, mindnyájunk normális élete a tét.
A cseh politikusok, ki tudja miért, nem üzenték meg a rendőrségüknek, hogy minden körülmények között tartsák be a szabályokat. A cseh politikai osztály üzenete az egyenruhásoknak mindössze annyi volt: minden körülmények között óvják meg a Prágát és a prágaiakat a náciktól.
Amikor azután a cseh neonácik – néhány tucatnyi németországi elvtársukkal súlyosbítva – elindultak a prágai Óváros felé, érdekes dolgok történtek.
A cseh államfő nem az esetleges rendőri brutalitással foglalkozott, hanem arra bátorította a rend fenntartásáért felelősöket: védjék meg a várost, védjék meg a demokráciát.
Tudom, egyszerű, földhözragadt gondolkodás az ilyen, hiszen a mi, a cseh kollégánál jóval emelkedettebb köztársasági elnökünk még egy évvel az októberi sajnálatos események után is azt tartotta fontosnak, hogy ünnepi beszédében a rendőri túlkapásokról papoljon.
Lelke rajta: nyilván azért lett ő a Magyar Köztársaság elnöke, hogy érezze a hangsúlyok fontosságát. Hogy tudja, mikor kell megszólalni a bazsarózsák érdekében. És mikor kell hallgatni, amikor az emberekről lenne szó.
Amikor a cseh neonácik közeledtek a zsidónegyed felé, a számunkra nehezen kimondható nevű Vlk katolikus érsek személyesen állt őrséget, hogy, ha szimbolikusan is, megvédje a prágai Óvárost. Nálunk a klérus jó esetben is hallgatott. (Tisztelet persze a kivételnek – akik kevesen megszólaltak, Dupla Bátorság érdemérmet érdemelnének).
Csehországban a politikai pártok, függetlenül attól, hogy mi a viszonyuk az ott regnáló kormányhoz, elítélték a neonácikat. Nálunk a köztársasági elnök palotájától néhány méternyire avatták a gárda első tagjait, a történelmi egyházak nem hivatalos – értsd: sunyi – asszisztálásával.
Még a Fidesz egyik alelnökének az apósa is tevőlegesen részt vett az avatáson. Senki sem felelős az apósáért, de azért jó lett volna hallani, ha az illető párt vezére odaszól az alelnökének: Tompika kérlek, szólj már a Lajos bácsinak, hogy ilyen hülyeségektől tartsa távol magát!
A történetet ismerjük: a cseh rendőrség, hatalmas társadalmi politikai hátszéllel, mondhatni könnyűszerrel megfékezte a nácikat. Nem ismerem az ottani viszonyokat, így fogalmam sincs arról, hogy az ottani morvaikrisztinák fogalmazzák-e már a rendőrök elleni feljelentéseket a prágaiakat és a demokráciát védő rendőrök ellen.
Amit e nélkül is tudok: a prágaiak hálásak a rendőrségnek, a politikusaiknak és az egyházaiknak.
Ezért gondolom, ellentétben azzal, amit néhány hónappal ezelőtt írtam, hogy a csehek mégiscsak előbbre tartanak, mint mi. Vizitdíjban ugyan le vannak maradva valamelyest, de a demokráciát – úgy tűnik – az ottani illetékesek komolyabban gondolják, mint nálunk.
És persze a sörük is jobb, mint a miénk – de ezt már régóta tudjuk.
Föld S. Péter