13 év börtön a nevelőapának

Jogtudor - 2018-12-03

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott és a hivatásos nevelőszülő élettársa közösen nevelték a náluk elhelyezett 4 kiskorú gyermeket, akik testvérek voltak. A vádlott 2014 és 2015 között a nevelése és felügyelete alatt álló 3 kiskorú lányt több alkalommal, mikor kettesben maradt velük, erőszakkal arra vette rá, hogy vele szexuális cselekményeket végezzenek. A vádlott az eljárás során mindvégig tagadta a bűncselekmények elkövetését.

Az első fokon eljárt Miskolci Törvényszék 2018 januárjában S. E. vádlottat folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntette és folytatólagosan elkövetett szexuális kényszerítés bűntette miatt 13 év börtönbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen a vádlott és védője felmentésért illetve enyhítésért fellebbezett

A Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú ítéletet..