A Velencei Bizottság elé kerül az Alkotmánybíróság ügye

Jogtudor - 2010-11-05

Több civil szervezettel együttműködve a Transparency International levélben kérte az Európa Tanács Velencei Bizottságának állásfoglalását az Alkotmánybíróság jogkörét érintő alkotmánymódosítással kapcsolatban. Magyarországon az Alkotmánybíróság volt húsz éven keresztül a jogállamiság legfőbb garanciája és az a közintézmény, amely folyamatosan élvezte az állampolgárok legnagyobb fokú bizalmát, írják levelükben a civil szervezetek.

A most tervezett módosítás értelmében az Alkotmánybíróság a jövőben nem vizsgálhatná a költségvetést, a költségvetés végrehajtását, a központi adónemeket, illetékeket és járulékokat, a vámokat, valamint a helyi adók központi feltételeiről szóló törvények tartalmát.

 

A Velencei Bizottság elsődleges feladata, hogy jogi tanácsot adjon egyes országoknak az intézmények demokratikus működéséhez szükséges törvényekkel kapcsolatban, áll a levélben.

 

Civil szervezetek ugyan nem fordulhatnak közvetlenül a Bizottsághoz azonban a levelet író szervezetek fontosnak érezték, hogy tájékoztassák a bizottság elnökét a kialakult helyzetre. A levélben kiemelték Lázár János, Fidesz-frakcióvezető előterjesztésének indoklását.

 

A módosító indítvány indoklása szerint az Alkotmánybíróság széleskörű jogosítványokat gyakorol a normakontroll terén, ami a rendszerváltás első időszakában indokolt volt. A jogállam megszilárdulásával az alkotmánybíráskodás ilyen széles jogköre mára indokolatlanná vált.