Ahmed H. pere - Hatályon kívül helyezte a bíróság az elsőfokú ítéletet

Jogtudor - 2017-06-15

- Hatályon kívül helyezte a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön a röszkei közúti átkelőnél 2015 őszén történt tömegzavargás miatt terrorcselekmény elkövetésével vádolt szír Ahmed H. elsőfokú ítéletét, és új eljárás lefolytatását rendelte el.Mezőlaki Erik tanácsvezető bíró indoklásában elmondta: az elsőfokú bíróságnak - az esetleges vádlotti fenyegetések vagy követelések tartalmát illetően - a bizonyítékokat egyenként és összességükben is értékelnie, mérlegelnie kellett volna.


Ehelyett a bíróság a tényállást úgy állapította meg, hogy az ítéletből nem derült ki, milyen konkrét indokok alapján fogadta vagy vetette el az egyes bizonyítékokat, és valójában melyik konkrét bizonyítékra és milyen érvelésre alapozott.

Márpedig ez a mulasztás a vádlott cselekvésének jogi minősítését alapvetően befolyásolja - jelentette ki.