Az Ab megsemmisítette egy versenypályákra vonatkozó zajvédelmi rendelet több részét

Jogtudor - 2018-10-04

Az Alkotmánybíróság (Ab) az egészséges környezethez való jog megsértése miatt megsemmisített egy autóverseny-pályákra vonatkozó, a zajterhelés aránytalan növelését megengedő szabályozást csütörtökön közzétett határozatával.

Zajterhelés miatt rendes bíróság előtt indítottak pert a Mogyoródon nemzetközi versenypályát üzemeltető állami tulajdonú gazdasági társaság ellen. (Ezen a pályán rendezik többek között a Formula-1 Magyar Nagydíjat.) Az eljáró bíró az Ab-hez fordult a módosított zajvédelmi rendelet vizsgálata érdekében, ugyanis a módosítás nyomán a zajterhelési határérték lényegesen emelkedett.

Az Ab többek között rámutatott arra: az alaptörvény szerint az egészséges környezethez való jog részét képezi, hogy a környezetvédelem egyszer már elért védelmi színje ne csökkenjen, a támadott szabályozás azonban e téren visszalépést jelent, ami közérdekre hivatkozással sem igazolható.

Az Ab ugyanakkor leszögezte: az érintett versenypályák a mindenkor hatályos jogi szabályozás keretei között ezután is működtethetők.