Az Európai Bíróság megerősítette a lengyel legfelsőbb bírósági törvény végrehajtásának felfüggesztését

Jogtudor - 2018-12-17

- Az Európai Bíróság hétfőn megerősítette korábbi döntését, amellyel elrendelte a vitatott lengyel legfelsőbb bírósági törvény aggályos rendelkezéseinek felfüggesztését és ideiglenes intézkedésként felszólított a kényszernyugdíjazott bírák visszahelyezésére.

A luxembourgi székhelyű törvényszék még október közepén ideiglenesen helyt adott az Európai Bizottság vonatkozó kérelmének, a friss végzés most megerősítette ezt a döntést.

Jogerős ítélet később születik majd az ügyben, amelyet ezen ideiglenes intézkedések nem befolyásolnak.

A sokat bírált jogszabály módosítását novemberben a varsói parlament mindkét háza elfogadta, egyedül Andrzej Duda államfő aláírása hiányzik a hatályba lépéshez.

A törvény korábbi változata értelmében a 70-ről 65 évre csökkentett nyugdíjkorhatárt elérő bírák csak az elnök jóváhagyásával folytathatták szolgálatukat.