Az MNB 20 millió forintra bírságolta az Oberbank fióktelepét

Jogtudor - 2018-01-16

Pénzforgalomra vonatkozó előírásokat sértett meg az Oberbank fióktelepe, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a feltárt jogsértések miatt 20 millió forintos bírságot szabott ki.

A jegybank célvizsgálata megállapította, hogy az Oberbank AG magyarországi fióktelepe a hatósági átutalásokban és átutalási végzésben foglaltak teljesítése előtt több esetben levonta saját banki költségeit, jutalékait, bár ezt a jogszabályok szerint nem tehette volna.

A fióktelep nem minden esetben teljesítette határidőben a végrehajtó által kért adatszolgáltatásokat, és nem a jogszabálynak megfelelően tartott vissza, majd állított sorba egyes, a hatósági átutalások alapján zárolandó összegeket. A fióktelep emellett olyan számlát is kivont az átutalási végzésben foglaltak teljesítése alól, amelyet nem lehetett volna.

Az MNB kötelezte az Oberbank fióktelepét arra, hogy legkésőbb január 31-ig a jogszabályi előírásoknak megfelelő rendszert alakítson ki, a teljes körű végrehajtás ellenőrzéséről szóló jelentését pedig február 28-ig küldje meg a jegybanknak.

A bírságösszeg meghatározásánál súlyosító tényezőnek minősült, hogy az Oberbank fióktelepének magatartása negatívan hat az ügyfelek érdekére, illetve a pénzügyi intézményrendszer megítélésére. Enyhítő körülménynek számított ugyanakkor, hogy a fióktelep a vizsgálat során mindvégig együttműködött a jegybank munkatársaival - tájékoztatott az MNB.

A közlemény szerint a jegybank jelenleg is vizsgálatot folytat az ügy további lehetséges érintettjeinél.

hirdetés

„Kiadó egy családi ház 120 nm alapterületű földszintje. A ház emeletén egy Pilates és jóga stúdió működik, így elsősorban olyan vállalkozások érdeklődését várjuk, akiknek a tevékenységi köre ezzel összhangban van.A terület bármilyen csendes sport, vagy egészséges életmódra nevelő tevékenység végzésére alkalmas. A kiadó helyiségekhez öltöző, zuhanyzó, wc, konyha, recepció, rendezett kert, és több férőhelyes a telken kialakított parkoló tartozik. Érdeklődni a helyszínen: Debrecen, Sámsoni út r18. (MM-Pilates Stúdió) vagy a +36 20 204 94 35-ös telefonszámon lehet.

Ár: 240.000.-Ft, mely a rezsit is tartalmazza