A luxemburgi székhelyű uniós bíróság pénteken közzétett határozatában megállapította, hogy az Európai Bizottság megsértette a nyugat-szaharai nép önrendelkezési jogát azzal, hogy kereskedelmi megállapodásokat kötött Marokkóval.
Marokkó 1975-ben annektálta Nyugat-Szaharát. A 266 ezer négyzetkilométeres, foszfátban és halban, illetve feltehetőleg olajban is gazdag területen az annak függetlenségéért küzdő Polisario Front mozgalom kikiáltotta a Szaharai Demokratikus Arab Köztársaságot, és fegyveres harcot indított az államalakulat önrendelkezéséért a szomszédos Algéria támogatásával.
Az EU 2019-ben halászati és mezőgazdasági megállapodásokat kötött Marokkóval, amelyek a Nyugat-Szaharából származó termékekre is kiterjedtek.
A bíróság pénteki ítélete szerint "a nyugat-szaharai nép beleegyezése a megállapodás végrehajtásába a feltétele azon határozatok érvényességének, amelyekkel az uniós tagállamok kormányait tömörítő tanács az EU nevében jóváhagyta az egyezményt."
A határozat hozzáteszi: habár az Európai Bizottság folytatott konzultációkat a megállapodás megkötését megelőzően, ez a folyamat azonban "nem a nyugat-szaharai népet vonta be, hanem az ott jelenleg tartózkodó lakosokat, függetlenül attól, hogy a nyugat-szaharai néphez tartoznak-e vagy sem."
Mivel e nép jelentős része jelenleg e területen kívül él, ez a konzultációs eljárás nem volt alkalmas arra, hogy megállapítsa nyugat-szaharai nép beleegyezést a kereskedelemi egyezménybe - olvasható a határozatban.
A bíróság azt is kimondta, a Nyugat-Szaharában termelt paradicsom és dinnye címkézése során az eredeti származási helyet kell feltüntetni. "A címkézésen kizárólag Nyugat-Szaharát lehet feltüntetni ezen áruk származási országaként, kizárva minden Marokkóra való utalást, hogy elkerülhető legyen a fogyasztók megtévesztése" - mondta ki a bírósági határozta.