- Aludni térő férjére gyújtotta a közös lakhelyükül szolgáló kalyibát májusban egy éjszaka az a nő, akinek tárgyalása hétfőn kezdődött el a Szegedi Törvényszéken.
A jelenleg 43 éves asszonyt különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, valamint állatkínzás bűntettének kísérletével vádolják.
A házaspár 22 éve élt együtt, három gyermekük született, de egy banki tartozás miatt elvesztették lakásukat. A férfi a szegedi Izabella híd alatt egy kalyibát épített, abban éltek. Az asszony paranoid skizofréniában szenvedett, rendszeresen többféle gyógyszert is szedett, de azok túladagolása vagy éppen elhagyása miatt gyakran agresszívvá vált. A férj és a felség között a vádirat szerint rendszeresek voltak a veszekedések: a nő többször azzal fenyegette, rágyújtja a sátrat a férfire vagy nyakon szúrja.
Május 19-én is vitáztak; éjfél körül a vádlott megvárta, míg a férfi aludni tér, majd negyed óra elteltével meggyújtotta a kalyiba szivacsos hőszigetelését. A sértett azonban feleszmélt, és sikerült kutyájával együtt, sértetlenül kimenekülnie a sátorból, mielőtt az teljesen kiégett volna.
A történtek előtt néhány nappal az asszonyt gyógyszer-túladagolás miatt kórházba szállították. A szakértői vélemény szerint a vádlott beszámítási képessége betegsége miatt enyhe fokban volt korlátozott.
A nő az előkészítő ülésen nem ismerte el bűnösségét, így a törvényszék ügyében - várhatóan januárban - tárgyaláson dönt.