Bűncselekmény hiányában felmentették a vádak alól a hajdúszoboszlói szállodatulajdonost

Jogtudor - 2006-12-11

Bűncselekmény hiányában minden ellene felhozott vád alól felmentette a Debreceni Városi Bíróság Tóth Lajos vállalkozót, a hajdúszoboszlói Hotel Silver tulajdonosát - közölte az MTI-vel az ítélethirdetést követően Szabó István, a szállodatulajdonos ügyvédje.

Tóth Lajos szállodatulajdonost, a Magyar Szerencsejáték Szövetség volt elnökét, jelenlegi kabinetfőnökét 2001 júliusában zsarolás alapos gyanúja miatt vette őrizetbe, majd helyezte előzetes letartóztatásba a rendőrség.

 

A vizsgálat során a vádat kiterjesztették önbíráskodásra és felbujtóként súlyos testi sértés bűntettének elkövetésére is.

 

Egy hónapig tartó előzetes letartóztatás után fél évre elrendelték Tóth Lajos házi őrizetét.

 

A több évig tartó eljárást követően a Debreceni Városi Bíróság pénteken hirdetett ítéletet, s minden vádpontban bűncselekmény hiányában felmentette a vádlottat.

 

Szabó István tájékoztatása szerint az ügyészség a bűnösség megállapítása és büntetés kiszabása miatt fellebbezett.

 

Az ügyben így a végső szót a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság fogja kimondani.