Cafetéria-botrány

Jogtudor - 2010-02-18

Az utalványok körüli káosz minden bizonnyal jelentős részben a hidegétel-utalványok eltűnése miatt alakult kis. Januártól sem a meleg-, sem a hidegétkezési utalványok nem adómentesek, előbbit egy kedvezményes, 25 százalékkal adózó körbe sorolták, utóbbira viszont több mint 90 százalékos terhet róttak ki, így a cégek többsége idén már nem is ad ilyet.

Tavaly az adóhatóságnak még nem számított, ha a sarki kisbolt párizsis zsömlét adott el melegutalvány fejében, mert a hidegutalvány is adómentes volt – vagyis mivel ez az egyébként szabálytalan eljárás nem csökkentette a költségvetés bevételeit, senki nem ellenőrizte. Az idén azonban már van jelentősége a különbségnek, ezért is tarthatta szükségesnek az APEH, hogy tájékoztatót adjon ki az utalványok elfogadásának szabályairól. Arra a kérdésünkre, hogy ellenőrizik-e majd a revizorok az utalványok elfogadóinál a szabályok betartását, nem kívánt válaszolni az adóhatóság.

 

Sokan a gyerekek étkeztetésére fordítanák a cégüktől kapott juttatást, azonban nem minden oktatási intézmény fogadja el ezeket.

A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének főtitkára szerint nem várható az önkormányzatok tömeges csatlakozása az utalványrendszerhez, mert a jegy forgalmazója 5-7 százalékos jutalékot kér el a településektől, ennyivel többe kerül az étkeztetés és ezt a terhet nem tudják vállalni.

 

A másik komoly gond, hogy sérti az esélyegyenlőséget, ha az utalvánnyal fizető szülő gyermekének étkeztetésére többet költ az intézmény, mint annak a gyermekére, mint akinek a szülei nem kapnak étkezési utalványt.

 

Arról nem rendelkezik a jogszabály, hogy pontosan mire lehet beváltani az utalványokat, s a törvény megszegése miatt az APEH mulasztási bírságot szabhat ki: a magánszemélyt, vagyis az utalvány felhasználóját 50.000 Ft-ra, az utalvány elfogadóját pedig 100.000 Ft-ra büntetheti.

 

Törökné Borka Edit