Drogkereskedők ellen indult eljárás Szegeden

Jogtudor - 2017-11-06

A gyanú szerint új pszichoaktív anyagnak minősülő szert árusított az a két ember, akiknek előzetes letartóztatását ügyészi indítványra elrendelte a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője.

Szanka Ferenc közölte, ügyükben új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A gyanú szerint a két szatymazi lakos csaknem 40 gramm új pszichoaktív anyagnak minősülő fehér port szerzett meg, majd adott át egy harmadik embernek pénteken. A szatymazi ingatlanukban tartott házkutatás során több mint fél kiló fehér, illetve sárga színű port találtak, amelyek szintén új pszichoaktív anyagnak minősülnek. A hatóságok emellett kábítószer és új pszichoaktív anyag csomagolásához, kiméréséhez szükséges eszközöket is lefoglaltak.

A gyanúsítottakkal szemben hasonló bűncselekmények miatt már több eljárás folyik - tudatta a csooportvezető ügyész.