Egy büszke karcagi

Jogtudor - 2010-12-21

A Legfelső Bíróság ítéletével hatályában fenntartotta a Karcag Város Önkormányzata felperesnek dr. Vadai Ágnes alperes ellen személyhez fűződő jog megsértésének megállapítása által indított perben a Debreceni Ítélőtábla jogerős ítéletét, melyben Karcag Város Önkormányzata keresetét a bíróság elutasította.

Karcag Város Önkormányzata annak megállapítását kérte, hogy az ATV 2009. május 18-ai műsorában dr. Vadai Ágnes azzal a mondatával, miszerint  egy olyan városból jövök, ahol hosszabb ideje a Fidesz van kormányon, az önkormányzaton és a baloldali állampolgárok egy része egyszerűen nem kap állást”, megsértette a város jó hírnevét.

 

A jogerős ítélet megállapította, hogy  ez a nyilatkozat a helyi politikai közhatalmat gyakorlókra vonatkoztatottan fejezi ki azt ( ) a véleményt, hogy az ellentétes politikai beállítottságú személyek foglalkoztatását akadályozzák”. Ennek az általánosan elterjedt vélekedésnek adott hangot dr. Vadai Ágnes az interjú során.

 

    Kiadó: MSZP

OS