Elfogtak a rendőrök egy kerékpárost halálra gázoló férfit

Jogtudor - 2024-09-02

Elfogtak a rendőrök egy férfit, aki július 9-én Mercedesével elgázolt egy kerékpárost Ikrény közelében, majd megállás és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. A biciklis a helyszínen életét vesztette - közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn, a police.hu oldalon.

Azt írták, az ügyben a rendőrség büntetőeljárást indított, amelynek keretében rövid időn belül beazonosították a baleset feltételezett okozóját, aki időközben a hatóság elől ismeretlen helyre menekült, ezért ellene elfogatóparancsot adtak ki.

Az eljárás során kiderítették a férfi tartózkodási helyét, és múlt pénteken, a kora reggeli órákban a vármegyei rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztály és a Felderítő Osztály munkatársai közös akció keretében Öttevény településen fogták el - ismertették.

A férfi ellen - letartóztatása mellett - halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt folytatják az eljárást - áll a rendőrség közleményében.