Elfogták egy huszonegy évvel ezelőtti gyilkosság gyanúsítottját Spanyolországban

Jogtudor - 2017-06-01

- Elfogták Spanyolországban és kedden Magyarországra hozták egy 1996-os kiskunfélegyházi emberölés gyanúsítottját, a román férfi beazonosítását a nyomozás technikai eszközeinek fejlődése tette lehetővé .

1996 szeptemberében Kiskunfélegyházán, a Szegedi út egyik lakásában több késszúrással megöltek egy 37 éves férfit és az ingatlanból arany ékszereket loptak el.

A nyomozómunkát segítő technikai eszközök és lehetőségek fejlődésének köszönhetően a 21 éve a helyszínen rögzített DNS-minták alapján a rendőrök nemrégiben azonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 40 éves román állampolgárt.

A férfi külföldön, ismeretlen helyen tartózkodott, ezért vele szemben március közepén európai elfogatóparancsot bocsátottak ki. Nyolc nappal később Spanyolországban fogták el a helyi hatóságok a feltételezett tettest, akit kedden hoztak Magyarországra.

A férfit a Bács-Kiskun megyei rendőrök őrizetbe vették és kezdeményezik az előzetes letartóztatását.

hirdetés

„Kiadó egy családi ház 120 nm alapterületű földszintje. A ház emeletén egy Pilates és jóga stúdió működik, így elsősorban olyan vállalkozások érdeklődését várjuk, akiknek a tevékenységi köre ezzel összhangban van.A terület bármilyen csendes sport, vagy egészséges életmódra nevelő tevékenység végzésére alkalmas. A kiadó helyiségekhez öltöző, zuhanyzó, wc, konyha, recepció, rendezett kert, és több férőhelyes a telken kialakított parkoló tartozik. Érdeklődni a helyszínen: Debrecen, Sámsoni út r18. (MM-Pilates Stúdió) vagy a +36 20 204 94 35-ös telefonszámon lehet.

Ár: 240.000.-Ft, mely a rezsit is tartalmazza