Elfogtak egy 39 éves férfit Siklóson, akit Németországban köröztek emberrablás és túszejtés, fegyveres rablás, valamint más súlyos bűncselekmények miatt - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda hétfőn a police.hu oldalon.
Azt írták, hogy a nyomozók - az ügy kiemelt súlyosságára, valamint a gyanúsított veszélyességére tekintettel - a rendelkezésükre álló valamennyi erőt, eszközt és módszert bevetették annak érdekében, hogy a - feltehetően már hosszabb ideje Magyarországon lévő - férfit minél hamarabb felkutassák.
A nemzetközi összefogásnak köszönhetően a magyar fejvadászok egy hét alatt a Baranya vármegyei Siklóson meg is találták a körözött tartózkodási helyét.
Elfogását június 10-én a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége hajtotta végre, mivel felmerült, hogy fegyvere lehet.
A német férfit a nyomozók bűnügyi őrizetbe vették, kiadatásáról a későbbiekben dönt a bíróság - áll a közleményben.