EURO-2016 - Orosz szurkolókat utasítottak ki Franciaországból, fellebbeznek

Jogtudor - 2016-06-16

 - Kiutasítottak 20 orosz szurkolót a francia hatóságok, köztük Alekszandr Sprigint, az Összoroszországi Szurkolói Egyesület elnökét, aki csütörtökön közölte, hogy fellebbezni fognak a határozat ellen.

  A kiutasított oroszokat kedden Cannes közelében, egy szurkolói buszon vették őrizetbe, a szombati marseille-i rendbontások miatt.

Az ügy diplomáciai bonyodalmat okozott: Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdán szóbeli üzenetet intézett francia hivatali partneréhez, Jean-Marc Ayrault-hoz, Moszkvában pedig a külügyi tárca behívatta a francia nagykövetet.

    Sprigin közölte, hogy a szurkolóknak két napjuk van a kiutasítási határozat megfellebbezésére, és kijelentette, hogy személy szerint semmilyen rendbontásban nem vett részt. Az érintetteket szabadlábra helyezték.

    Sprigin elmondta, hogy hat embert - a moszkvai Lokomotiv és Dinamo, a tulai Arszenal, a Rosztov és az Orjol labdarúgócsapat szurkolói klubjának képviselőit - további vizsgálatra hivatkozva a marseille-i rendőrségen tartották. A egyesület elnöke "pokoli rendőri önkénynek" minősítette a történteket, kifogásolta a fogva tartás körülményeit, valamint azt, hogy az őrizetbe vettek között volt két nő és egy 63 éves ügyvéd is.

    Michel Lalande, Nord-Pas-de-Calais-Picardie megye rendőrfőnöke közölte, hogy Lille-ben szerdán őrizetbe vettek 27 futballszurkolót, köztük 12 oroszt. Lalande szerint az oroszok közül négyen-öten részesei voltak a marseille-i rendbontásnak.

    Lille-ben a rendőrség szerdán könnygázt vetett be a szurkolók közötti összecsapások megfékezésére. A TASZSZ szerint kórházba vittek egy orosz állampolgárt, akit angol szurkolók megvertek, mert a hírügynökség szerint nem tetszett nekik, hogy videóra vette, amint a parkoló autókon ugrálnak.

    Vitalij Mutko orosz sportminiszter, az Orosz Labdarúgó Szövetség elnöke csütörtökön közölte: felhívta az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) figyelmét az angol szurkolók rendszeres provokációira. Szavai szerint az orosz válogatottat támogató nézők támadások célpontjaivá váltak.

    Emlékeztetett rá, hogy Marseille-ben több tízezernyi angol szállta meg a belvárost, és reményét fejezte ki, hogy az UEFA, amely csak az oroszokat marasztalta el a dél-francia kikötővárosban történtek miatt, mielőbb kivizsgálja az ottani incidenseket.