GVH: versenyfelügyeleti eljárás indult a magyar cementpiac három szereplőjével szemben

Jogtudor - 2020-10-16

- A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított a magyarországi cementpiac három legjelentősebb szereplőjével szemben gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalmának feltételezett megsértése miatt - közölte a hivatal pénteken.

A GVH a Duna-Dráva Cement Kft.-vel, a LAFARGE Cement Magyarország Gyártó és Kereskedelmi Kft.-vel, valamint a CRH Magyarország Kft.-vel szemben indított versenyfelügyeleti eljárást. A döntést azzal indokolták, hogy a három vállalkozás által érvényesített, cementtermékekre vonatkozó árszintek és szállítási feltételek az elmúlt években nagymértékű hasonlóságot mutattak.

A közlemény szerint mindezek hatására, valamint a három legjelentősebb piaci szereplő között azonosítható párhuzamos gazdasági érdekek nyomán felmerül a gyanú, hogy a cégek hallgatólagosan összehangolt, nagymértékben azonos piaci magatartást folytattak és folytatnak még mindig. A mindhármuk által tartósan folytatott üzletpolitikán keresztül pedig együttesen képessé válthattak a Magyarországon alkalmazott cementárak befolyásolására, a versenytársak piacra lépésének akadályozására, így a versenyből származó fogyasztói jólét csökkentésére.

A GVH ugyanakkor kiemelte, a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti azt, hogy az eljárás alá vont vállalkozások a feltételezett jogsértést elkövették. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására hat hónap áll rendelkezésre, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb hat hónappal meghosszabbítható - olvasható a hivatal közleményében.